"Nem jövök el. Cipőt rajongásig szerettem, de ez a koncert nem arról fog szólni, amiről kellene." Ezt az SMS-t kaptam néhány órával a kezdés előtt valakitől, akinek számít a véleménye - általában is, de ebben a kontextusban különösen. Én végül is nem tudom, hogy miről kellene szólnia egy ilyen koncertnek - és most hangsúlyozottan nem arra gondolok, hogy az idei Sziget nyitónapján, mindent vivő húzónevek nélkül, viszont szórakozni vágyó külföldiek özönében mindenekelőtt a haverokról, a buliról meg a Fantáról - , de tény, hogy van abban valami morbid, ha könnyűzenészek könnyűzenével emlékeznek egy halott könnyűzenészre.
Három éve, az akkor épp egy esztendeje elhunyt Cseh Tamás kapcsán kiderült: nagyon vékony határ választja el az emlékidézést a hullarablástól. Olyasmi ez, mint az örök élet: csak egyszer lehet hibázni, egyetlen mellényúlás is helyrehozhatatlan károkat okoz. És bár személy szerint semelyik híres zeneiparosunknak sem kívánnám, hogy a túlvilágról visszatekintve a saját dalát kelljen hallgatnia mondjuk Pély Barna előadásában. (Valahogy másképp történt meg – szerencse, hogy Kozsó nem ért rá), a nap végén jelentős megkönnyebbüléssel állapíthattuk meg: igaz, hogy néha csak egy hajszálon múlott, de az összes fellépőnek sikerült megmaradnia a keskeny mezsgye megfelelő oldalán (egyetlen apró kivétellel, de erről majd később).
| • | Cipő Emléknap - Magna Cum Laude: "Cipőre emlékezünk, akinek nem volt párja" |
| • | Cipő Emlékkoncert - Tóth Zoltán: Ég Veled most |
Ahogy egymás után mennek el a legnagyobbak (tudom, minden relatív, de szeretném látni azt a kortárs, fiatal előadót, aki 30-40 éven át a csúcson lesz, és utána még legalább további 30-40 évig énekelni fogják a dalait), lassan megtanuljuk a műfaj szabályait: az emlékkoncert nem az önmegvalósításról szól. Ide nem azért jön az ember, hogy megtudja, mit képes kihozni az utókor a jobblétre szenderült sztár zenei hagyatékából, hanem hogy találkozzon a saját emlékeivel. Cipőtől (ugyanúgy, ahogyan Cseh Tamástól) mindenki őriz valamit, még az is, akinek amíg az énekes élt, fel sem tűnt, hogy létezik: régi nyarakat, egy elveszett vagy megtalált szerelmet, egy visszakapott nemzeti ünnepet, egy arcot, amelyre akkor is jó néha visszagondolni, ha nagyon fáj.
Aki tett néhány kört a tömegben – elöl, a nagyszínpadnál, ahol nagyon sűrűn és sokan álltak, vagy hátul, ahol inkább üldögélős, piknikezős volt a feeling –, esetleg csak körbenézett ott, ahol lehorgonyzott, rengeteg elmélázva, énekelve, könnyezve (illetve az előbbiek tetszőleges kombinációit futtatva) emlékező embert láthatott. Emlékkoncert volt ez a javából.
A Népszabadság teljes cikkért klikk IDE.
Nyomj lent egy lájkot, ha kedveled a Republic dalait.