2013. augusztus 9., péntek

Mínusz Egy

Most már csak emlékként és archív felvételeken – tavaly még ugyanitt élőben volt közöttünk. Bódi László, Cipőre emlékezett, őt és dalait ünnepelte a közönség és a fellépők a Sziget mínusz egyedik napján, négyórás monstre koncert keretében - írja a gondola.hu.

Valóban ünnep volt, ahogyan Boros Lajos fogalmazott a koncert elején. Néha kissé szomorú, máskor tüzes és magával ragadó, Cipő dalainak köszönhetően. A fellépők sora hosszú volt, de a közönség unalmának egyetlen egyszer adott csak hangot, amikor kissé hosszúra nyúlt a kisvárdai posztumusz díszpolgári cím átadása okán elhangzó ünnepi beszéd. Ekkor egy idő után már füttyöket is lehetett hallani a közönség soraiból itt is, ott is. Az est többi részében azonban lelkesen énekelték a már oly jól ismert, generációk életéhez hozzánőtt dalokat, vagy hallgatták a slágerré nem váltakat.

A Republic felfedezését, első lemez szerződését és befutását egyaránt Boros Lajosnak köszönhette. Ő volt az, akit a tehetségkutatón megfogott a fiúk zászlós bevonulása és Cipő felkonferálása, ami később elválaszthatatlanul összeforrt nevükkel: Indul a mandula! A csapat országos hírűvé Boros egy rádióinterjúja után vált, ahol a „ha megnövök, beléd rúgok” értelmezése körül csapott össze egy betelefonáló idősebb hölgy és Cipő. Hát ezzel a történettel indult. Az együttes is és az este is.

A konferálást és anekdotázást követően – ami egyébként az egész estét végig kísérte – a homokmégyi általános iskola első osztályos diákjai léptek színpadra piros-fehér-zöld Magyarországot ábrázoló táblákkal különböző formációkat előadva az Ezt a földet választottam archív dalra. A háttérben, a kivetítőn magyarországi tájak és épületek képei váltották egymást.

A Fényes utakon még mindig archív felvételről szólt, alatta foglalta el helyét az új felállású zenekar a színpadon. A harmadik dalt, Könnyek helyett már Boros Csaba énekelte mély, erős hangon … de hiányzott belőle valami. Negyediknek Lénakövetkezett Keresztes Ildikó előadásában, az Omega három tagjának – Benkő László, Debreczeni Ferenc és Molnár György – kíséretében. A dal apropóját – az elhangzó anekdota szerint - az adta, hogy a Republic tagjai egyszer egy koncert közben határozták el, hogy ott helyben előadják, minden előzetes próba nélkül a számot. Később többször is játszották. Az Erdő közepében Ildikó már Omega nélkül dalolt, erős, telt hangon.

A következő srác már akkor megosztotta a Republic rajongóit, mikor neve felmerült a fellépők között. Ő ByeAlex, szintén kisvárdai srác, aki már egy másik generáció tagja. Piros pólóban, térdig érő farmerban és sapival a fején tolta el aMég kedvesem, még című számot. Őt Gerendás Péter és Jávori Fegya követte a színpadon a Ha mégegyszer láthatnám dallal.

A nyolcadik és kilencedik dalt előadó United merész kézzel nyúlt az eredeti anyaghoz… és tomboló sikert aratott. Cipő is tisztelte zenészként Pély Barnát, a United pedig az idei Eurovíziós Dalfesztivál válogatóján gyászát és a mindig élő zenét játszó Republic iránti tiszteletét Republic pólóban való megjelenéssel fejezte ki. Barna erőteljes előadásmódja mellett a Távolban egy fehér vitorlagitár- és a Valahogy másképp történt meg szinti szólóját talán sokáig fogják még emlegetni azok, akiknek ez az alternatív Republic át- és feldolgozás bejött. A háttérben hol fehér, hol fekete alapon úszott tova a piros halacska, s néha jóváhagyólag Cipő képe is felbukkant a kivetítőn.

Az Első Emelet egy felfújt delfint vagy cápát hajított a közönség soraiba a Repül a bálna előadása közepett, majd követeltette velük, hogy „még, még, még, még, még – ennyi nem elég”. A Madárjós vakáción Sipos Péter erős, telt hangján szólalt meg, Bikini kísérettel – nem paródiaként. Begi kedvenc dalát, a Megyek a sorbant énekelhette el nyilvánosan, hatalmas közönség előtt a Compact Disco kíséretében.

A gondola.hu teljes beszámolójáért klikk.

Nyomj lent egy lájkot, ha kedveled a Republic dalait.