2013. április 21., vasárnap

Republic-közlemény: "Jobb lett volna csendben dolgozni"

A csapat hivatalos tájékoztatóját szó szerint közöljük.

"Örökemlékű zenésztársunk, Cipő özvegyével és árván maradt kislányaival együtt reméltük, hogy a bulvármédia a végtisztességet követően egy idő után már nem találja majd a vele kapcsolatos különféle megnyilvánulásokat elég „szenzációsnak” arra, hogy azokat – adott esetben akár meghamisítva is – a saját maga iránti érdeklődés fenntartására nap, mint nap egy folytatásos szappanopera újabb és újabb fejezeteként a világ elé tárja.

Mivel együtt éreztünk édesanyjával és hozzátartozóival, sehol és semmikor sem akartunk vitába szállni velük az általuk megfogalmazott, vagy a szájukba adott – a zenekar létezését és jövőbeni munkálkodását illető – egyéni vélekedések kapcsán. Úgy gondoltuk, hogy az őket ért mélységes veszteség részben és időlegesen felmenti őket az alól, hogy felmérjék ezek súlyát. Mindenekelőtt azonban zenésztársunk és barátunk tiszta emlékét akartuk és akarjuk megőrizni azzal, hogy távol maradunk bárminemű sárdobálástól."
- áll a közleményben.

A teljes közlemény ITT olvasható.