2013. augusztus 6., kedd

Cipő Emlékkoncert: Boros Lajos kezdte az estét

Emlékkoncert a mínusz egyedik napon, így szólt a meghívó, este hét után pedig valóban elkezdődött a három órás koncert, zenei tisztelgés a Republic frontemberének munkássága előtt.

A színpadra érkező Boros Lajos műsorvezető pár szellemes mondattal visszavitt minket azokba az időkbe, amikor még voltak olyan nagyszerű zenekarok, akiknek elég volt egy jó csatakiáltást hallatniuk ahhoz, hogy kiderüljön róluk, mennyire zseniálisak.

Cipő bandája Boros emlékezete szerint 1988-ban, egy már régen elfeledett tehetségkutatón, mielőtt egyetlen hangot is játszott volna hangszerein, az 'Indul a mandula!' felkiáltással érdemelte ki, hogy lemezszerződést kínáljon nekik a Hungaroton, hiszen akinek volt füle és szeme, pontosan tudta, milyen nagy jövő előtt álló együttes a Republic.

 Aki akkor bízott megérzéseiben, az gondolkodott jól, akárcsak Cipő, aki Magyarországot, ezt a földet választotta, mert álmodni csak itt tudott, pedig hozzánk hasonlóan pontosan tudta, hogy lehetne ez a hely szebb és jobb. Erre emlékeztettek minket a homokmégyi általános iskola népviseletbe öltözött diákjai, akik kezükben apró, kis hazánkat ábrázoló táblákkal a Nagyszínpadon körtáncot járva köszöntötték a Cipő emlékkoncertre érkezőket.
Ezt követően a Fényes utakon szólalt meg felvételről, Cipő saját hangján kért meg minket rá, hogy őrizzük meg őt ezen a világon, majd a Könnyek helyett című halhatatlan dalt előadva lépett színpadra zenekara. A Republic Szigetfoglaló száma után Boros Csaba zenekarvezető arra kérte az egybegyűlteket, hogy tegyenek meg mindent azért, hogy ne a gyászról szóljon az este; sírjunk, ha sírni kell, de ha a pillanat vagy a dal úgy kívánja, tomboljunk, őrjöngjünk, feledkezzünk meg minden fájdalmunkról vagy énekeljünk együtt. Így is történt.

Mint kiderült, a Republic köreiben az Omega egységes tiszteletnek örvendett, így számukra, nemcsak szigetes közönségüknek volt nagy élmény, hogy a legendás rockzenekar három tagjával, Benkő László billentyűssel, Debreczeni Ferenc dobossal és Molnár György gitárossal együtt játszhatták el a Lénát, melynek megkapó énektémáit és szövegét ezúttal Keresztes Ildikó előadásában hallhattuk, akit a Republic az Erdő közepénre is a színpadon marasztalt, mielőtt ByeAlex kíséretében előadták volna a Még kedvesemet. Akinek a Republic-dal címe alapján nem lenne egyértelmű ByeAlex jelenléte az emlékkoncerten, feltétlenül vésse emlékezetébe, hogy az Eurovíziós Dalfesztivált megjárt fiatal énekes nagy elődjéhez hasonlóan szintén kisvárdai gyökerekkel rendelkezik, ugyanabba a középiskolába, a Bessenyei György Gimnáziumba járt, és ugyanaz az énektanár szerettette meg vele a zenét, mint Cipővel.

A Sziget.hu teljes cikkéért klikk IDE.


Nyomj lent egy lájkot, ha kedveled a Republic dalait.