2013. július 10., szerda

Cipő, a naiv művész - vélemény

Egyszer megkérdezték tőle, milyen cipő szeretne lenni. Azt mondta: bakancs. A válasz ízlés szerint értelmezhető, de az bizonyos, hogy Cipőt mindenki elfogadta, akár cipő maradt, akár bakancs lett belőle.

Erre lesz példa az a különleges koncert is, melyen rá emlékeznek majd augusztus elején, és melyen sok mindenki ott lesz a pop-rock szakmából a Bikinitől Charlie-n át a Magna Cum Laude együttesig. És persze, azok is emlékeztek rá, akik a halála után díjakkal jutalmazták.

Költő - mondta Czakó Ildikó, Gombóc, a Dopping együttes énekesnője, amikor valamikor a nyolcvanas években bemutatta nekem Bódi Lászlót. Akkor már Cipőfűzőzött, s ugyanolyan halk szavú, visszafogott volt, mint amilyennek jóval később is találtam. Hárman három felé mentünk, Gombóc még lubickolt kicsit a Szerelem első vérig című filmje sikerében, majd Olaszországba költözött, ami pedig Cipőt illeti, elkezdett repülni az a bizonyos bálna, amivel a Republic azonnal ott találta magát a topon. "Mi vagyunk a nyolcvanas évek Illés zenekara" - tett akkoriban kísérletet Cipő a Republic énekeseként, szerzőjeként arra, hogy meghatározza mibenlétüket., nem véletlen, hogy a Republic koncertjei előtt, miközben a nézők gyülekeztek, évekig a Miért hagytuk, hogy így legyen? csendült fel.

Ennek az Illés zenekarnak a Bródy Jánosa mondta, hogy ha egyáltalán naiv művésznek lehet nevezni valakit a rockzenében, akkor Cipőre pontosan illik ez a jelző. Bródy kijelentése a Magyar Szerzői Jogvédő Iroda díjátadóján hangzott el, amikor a Republic énekesét posztumusz Artisjus Életmű-díjjal jutalmazta. Hozzátette, hogy nehéz a szövegírót elválasztani a dalszerzőtől és az énekes figurától, de Cipő dalainak jelentős része épült a költészetbe fordult szövegsorok mágikus erejére, ahol a legősibb dalforma, az énekelt ritmusos szöveg mindig többet üzen a megfejthető jelentésnél.

Mindezt pedig egyre inkább érezzük, amikor a mostanság születő popdalocskákat, rapszövegeket hallgatjuk, hogy mennyire nem szólnak semmiről és csupán felerősítik annak a hiányát, amit Bódi László dallamokban, érzelem- és gondolatdús szövegekben képviselt.

Csontos Tibor teljes cikkéért klikk IDE.

Nyomj lent egy lájkot, ha kedveled a Republic dalait.