2015. május 2., szombat

50 éves lenne! Cipő: "Szerencsés időben indultunk"

Május 3-án 50 éves lenne Bódi László, vagyis Cipő, a Republic énekese.

Emlékezzünk rá egy 2006-ban készült interjúval, mait a velvet.hu-nak adott.


A Republic énekese szűkszavú ember, pedig már kétszáznegyven számot írt a zenekarának, de ezen kívül Halász Jutkának és Koncz Zsuzsának is szerzett már dalt.


Cipővel, azaz Bódi Lászlóval, a Republic zenekar frontemberével egy számára örömteli eseményen sikerült találkozni, ugyanis pénteken az ő kézlenyomata is felkerült a rockhírességek falára. Cipő azonban mégsem tűnt túl vidámnak.

Nem tűnik túl vidámnak, pedig éppen elismerésben részesül, nemsokára behozzák a gipszalapot, hogy kézlenyomatot vegyenek Öntől, és felkerül a rockcsillagok falára itt a pizzériában. Azért örül ennek egy kicsit?
Kellemesen érzem magam. Azért egy aranylemeznek jobban örülnék.

Beszéljünk egy kicsit a kezdetekről. Hogyan lett Önből zenész?

Zenei általános iskolába jártam, aztán tanultam klasszikus zongorázást hat évig, jártam jazz konzi előkészítőbe. Nem mentem zeneakadémiára, mert dalokat akartam írni. A tanárom azt mondta, annyit már tudok. Tizennégy éves korom óta írok dalokat. A Furcsa magasbant is akkor írtam.

Azt nem ismerem, de sok másik Republic-slágert igen. Hova valósi?
Ungváron születtem a Szovjetunióban, aztán Kisvárdára költöztünk. Tizennyolc éves koromban jöttem fel Budapestre azért, hogy zenéljek.

Idén is tartanak koncertet március 15-én a miskolci sportcsarnokban. A Republic zenekarnál már hagyománynak számít, hogy koncerttel hódoljanak a márciusi ifjaknak. Miért ilyen fontos a Republicnak a március 15.?
Mert szeretjük a hagyományokat. A zenekar hangvétele is passzol ehhez.

Hogy megy a zenekar szekere? Még egész állásban csinálják?
Úgy látszik maga nem tud túl sokat a Republicról. Mi játsszuk Magyarországon a legtöbb koncertet a legtöbb nézőnek. Mi nem egy klubzenekar vagyunk, sportcsarnokokban szoktunk fellépni.

Milyen gyakran?
Évente száz koncertünk van. Most is megyünk Szlovéniába, aztán játszunk Szombathelyen az új sportcsarnok avatóján, aztán tizennegyedikén a Lánchídnál egy állami rendezvényen. Tizenötödikén meg ugye a miskolci sportcsarnokban szokás szerint.

A mai magyar könnyűzene hogy tetszik?
Ugyanaz a tendencia, mint a '70-es és a '80-as években, visszajött a tánczene. Előtte a beatzenéből gyökerező zenék kiszorították a tánczenét. Most meg kilencven százalékban tánczene megy.

A Republicnak mégis megy. Ez hogy lehet?

Szerencsés időben indultunk, 1990-ben. Ha négy-öt évvel később kezdtük volna, nehezebb dolgunk lett volna. Akkoriban nem volt ennyi kereskedelmi rádió, és a dalaink is jók voltak.

Avasson be a Republic-dalok alkotásának folyamatába! Honnan szerzi az inspirációt dalaihoz?
Gondolkozom.
Egy kicsit konkrétabban. Hogyan szoktak legjobban jönni a gondolatok? Hogy csinálja? Ülve?

Állva?
Nem ülök. Mászkálok. Éjszaka szoktam általában alkotni otthon.

Hol lakik?
A Csepel-szigeten.

Család, gyerek van?

Van. Két hétéves lányom van, Petra és Réka. Most kezdték az iskolát.




Republic kiadványok, érdekességek

Nyomj lent egy lájkot, ha kedveled a Republic dalait.