2013. április 25., csütörtök

Republic: "Szeretnénk újra álmodni, zenélni"

A csapat hivatalos közleményét szó szerint adjuk közre.

"Kedves Barátaink!

"Csodálatos éveket töltöttünk együtt veletek, a közönségünkkel, rajongóinkkal, barátainkkal. A sajtó viszonylag keveset foglalkozott velünk, de hittük, hogy ez így jó! Mi ugyanis nem szeretjük a botrányokat, csak zenélni akarunk és hogy együtt énekelhessük veletek a dalainkat.

Cipő halála egyformán mindannyiunk tragédiája!

Ezt a mérhetetlen veszteséget mindenki a maga módján éli meg. Akadnak, akik legszívesebben leírnák a zenekart, megint mások bíztatnak, segítenek, hogy tovább éljenek a dalok.
Az elmúlt hetekben magunk is rengeteget tépelődtünk, hogy mit tegyünk ? Végül a közös zenélés mutatott utat és nyújtott vigaszt. Megerősödött bennünk az az elhatározás, hogy nem hagyhatjuk veszendőbe menni életünk közösen létrehozott zenei részét."

Döntöttünk!

"Szeretnénk újra álmodni, zenélni, folytatni a közösen megkezdett utat!

A Republic bennünk és általunk él tovább!

Tudjuk, hogy semmi sem lesz már ugyanolyan mint régen volt.
Cipő pótolhatatlan, ugyanakkor hisszük, hogy a legtöbbet a színpadon tehetjük az “Őrzésért” azért, hogy versei, dalai a zenénkkel együtt fennmaradhassanak.

Ahhoz, hogy ezt méltó módon tehessük, szükség van egy olyan segítő „hangra”, aki közreműködik a dalokban.
Ezt a hangot Sipos F. Tamásban találtuk meg, aki eddig is ezer szállal kötődött hozzánk. Több mint negyed százada, az 1988-as Interpop fesztiválon kötöttünk barátságot, ahol egymás után lépett színpadra Patai Tamás a Moho Sapiens, Nagy László Attila a Fan - Fan, Boros Csaba a Känguru és Sipos F. Tamás az Exotic színeiben. Később Cipő és Tamás is megismerték egymást Czakó Ildikó (Gombóc) személyén keresztül (ő nevezte el Lacit Cipőnek).

Végül egy misztikus párhuzam: Sipos F. Tamásnak - akárcsak a zenekarnak – február 23-án van a születésnapja!

Várunk mindenkit koncertjeinken:

Republic: Őrizz Engem 2013
első állomás: Eger, április 25.

Olvass tovább: Sipos F. Tamás megszólalt: Kisegítem a Republicot

Nyomj lent egy lájkot, ha kedveled a Republic dalait.