2014. január 13., hétfő

Hattyúdal ráadás a József Attila Színházban - info és jegyek itt

Az idén ünnepli a huszonnegyedik születésnapját a Republic Együttes. Rendhagyó módon, különleges koncertélményre készül a csapat, színészekkel és meglepetés vendégekkel.

A "Fiúk" estéről-estére a színpadon működnek közre a Verebes István rendezésében, Tahi Tóth László főszereplésével játszott zenés komédiában, a Hattyúdalban.

Merthogy a Hattyúdal éppen annyira a színházé, mint a zenekaré.

A Ráadásban láthatják a Hattyúdal szereplőit, akik ez alkalommal a színműben felhangzó dalok teljes, erdetei, Republicos verzióját éneklik.

Fellépnek: Kovalik Ágnes, Magyar Bálint, Nemcsák Károly, Rékasi Károly, Tahi Tóth László, Ömböli Pál színművészek, a Republic Együttes tagjai, kiegészülve Sipos F. Tamás énekessel. A színpadra szólítják majd a rendezőt, Verebes Istvánt is.

A ráadás előadás csak egyszer, február 24-én, 19 óra 30 perctől látható.

IdőpontProgram
2014/01/23
Cs 19:00
József Attila Színház
Nagyszínpad
Budapest
HattyúdalJegyvásárlás
2014/01/26
V 19:00
József Attila Színház
Nagyszínpad
Budapest
HattyúdalJegyvásárlás
2014/01/31
P 19:00
József Attila Színház
Nagyszínpad
Budapest
HattyúdalJegyvásárlás
2014/02/12
Sz 19:00
József Attila Színház
Nagyszínpad
Budapest
HattyúdalJegyvásárlás
2014/02/24
H 15:00
József Attila Színház
Nagyszínpad
Budapest
HattyúdalJegyvásárlás
2014/02/24
H 19:30
József Attila Színház
Nagyszínpad
Budapest
Hattyúdal ráadás - Születésnapi zenés köszöntésJegyvásárlás

Nyomj lent egy lájkot, ha kedveled a Republic dalait.