2013. október 27., vasárnap

CD - Republic: Mennyi még, Béla? (2002)

Az albumon Tóth Zoli nem csak zenész szerzőtársként, hanem önálló szerzőként is több dallal szerepel, ezek közül nagyon értékes békevágy megfogalmazás a „Selam maana" című dal, amely mellett még az együttes kedvelt, igen különleges nótának tartja az „Egyetlen valóság" című művet, ami „Szaltán" egyik Republic alapműveként lesz számon tartva.

Ezúttal Boros Csaba instrumentális művével kezdődik a lemez, amelyet akár filmzeneként vagy közszolgálati műsorok hátterében is hallhatunk, „Angyal a földön" címmel.

A lemez dalainak sokasága egységes megfogalmazással ismét csupán „Republic dalok"-ként jellemezhetők. Az együttes hagyományaihoz hűségesen találkozhatunk szimfonikus és népi zenei hangszerekkel, de prózai művészként Halász Judit, zenész vendégként a világhírű harmonikás, a 80 év feletti Tabányi Mihály is szerepel a felvételeken.

Bővebb info a Mennyi még, Béla? albumról és akár be is szerezheted

Dallista:

Angyal a földön
Nagy baj van hol, hol a szívem
A szó az első
Szeretem, mert...
"Adtál elém sáros útat..."
A legszebb évem
Kirúgjuk magunk alól a Földet
Selam maana
Legyen Neked Karácsony!
A tested meghagyom
Lesz -e még, aki trombitál?
Ó kedves aszkéta!
Kedves Barátom
Egyetlen valóság

Szerző(k):
Angyal a földön: Boros Csaba
Nagy baj van hol, hol a szívem: Bódi László
A szó az első: Bódi László
Szeretem, mert...: Boros Csaba - Bódi László
"Adtál elém sáros útat...": Tóth Zoltán
A legszebb évem: Bódi László
Kirúgjuk magunk alól a Földet: Bódi László
Selam maana: Tóth Zoltán
Legyen Neked Karácsony!: Boros Csaba - Bódi László
A tested meghagyom: Tóth Zoltán
Lesz -e még, aki trombitál?: Bódi László
Ó kedves aszkéta!: Tóth Zoltán
Kedves Barátom: Boros Csaba - Bódi László
Egyetlen valóság: Tóth Zoltán

Előadók/hangszerek:
Bódi László - Cipő: ének, vokál, zongora
Boros Csaba: Rickenbacker 4001 bass gitár, vokál, zongora
Nagy László Attila: Premier dobok, ütő-hangszerek
Patai Tamás: akusztikus gitár, Fender Stratocaster gitár, vokál
Tóth Zoltán: A-90 Roland master keyboard, Fender Telecaster gitár, vokál, zongora

Közreműködők:
Antall István (ének)
Gulyás Ferenc (tekerőlant)
Gulyás Ferenc (tambura)
Gulyás Ferenc (vokál)
Habarits Éljen Béla (vokál)
Halász Judit (próza)
Pál Krisztina (cselló)
Puskás Csaba (trombita)
Szabó András (hegedű)
Tabányi Mihály (tangóharmónika)

A Mennyi még, Béla? albumot ITT is beszerezheted - ajánljuk

Nyomj lent egy lájkot, ha kedveled a Republic dala

2013. október 26., szombat

Cipő ezt nem élhette meg: jegyek itt a Hattyúdal előadásra

A decemberben bemutatásra kerülő darab kapcsán - ami a zenekar számaira épül és a zenészek élőben játszanak benne - beszélgetett Fehér Anna a József Attila Színház művésznője és a zenekar három tagja tegnap, a budapesti Allee-ban.

Nyomj lent egy lájkot, ha kedveled a Republic dalait.

IdőpontProgram
2013/12/13
P 19:00
József Attila Színház
Nagyszínpad
Budapest
HattyúdalJegyvásárlás
2013/12/15
V 15:00
József Attila Színház
Nagyszínpad
Budapest
HattyúdalJegyvásárlás
2013/12/21
Sz 19:00
József Attila Színház
Nagyszínpad
Budapest
HattyúdalJegyvásárlás

2013. október 25., péntek

Tóth Zoltán október 26-án közönségtalálkozót tart - infok a lemezről

Tóth Zoli az egykori sikercsapat alapító tagja, hangszerelője és dalszerzője a tragikus történések után múltba nézés helyett inkább a jövőbe tekint, aminek kézzelfogható jele az október közepén megjelent első szólóalbum, a Húsvéti hó. Az albummegjelenést közönségtalálkozó, és akusztikus koncert is követi.

Húsvéti hó címmel jelentette meg első szólóalbumát Tóth Zoltán gitáros dalszerző, a Republic zenekar egykori alapító tagja. A 12 dalból álló album tartalmazza a jól ismert Republic-hangzást, (Húsvéti Hó, Akkor kéne lóra szállni) de felbukkannak rajta az új, brit gitárpopra jellemző dallamok is, erre példa a Szívolvasztó című tétel. A lemez egyik csúcspontja a márciusban elhunyt egykori szerzőtárs, Bódy László Cipővel közösen felvett Felfedezni várost (Úgy légy szép) című dal.

Tóth Zoli október 26-án 17:00-tól közönségtalálkozót tart Alexandra Irodalmi Kávéházban.

Húsvéti hó és a hátrahagyott múlt

Az egykori sikercsapat gitárosa számos slágerének szerzője, aki a zenekar 1990-es alapítástól 23 éven keresztül, Cipő tavasszal bekövetkezett haláláig a zenekar oszlopos tagja volt. Nevéhez köthető a Republic jellegzetes hangzása, a folk, a rock és a beat elemeivel kevert dalok, albumok védjegyszerű hangszerelése, valamint számos sláger is.

Mint ismert, Cipő márciusi tragédiája után Zoli nem csatlakozott a zenekar folytatásának tervéhez mivel azt nem érezte méltónak a Republic örökségéhez, így az új énekessel felálló formációt inkább hátrahagyva, szólópályafutás mellett döntött. Ennek eredménye a GrundRecords gondozásában megjelent 12 saját dalt tartalmazó Húsvéti hó című album.

„Hosszúra nyúlt a tél az évben. Vártuk, hogy a Húsvét átvezessen bennünket a nyárba, ahogy az mindig szokott lenni. De most esett a hó.. Tudtuk, hogy a ragaszkodó múlt most majd sokáig nem ereszt… Legyen szerencsénk, hogy az összeomlott, eltemetett világ egyszer tiszteletre méltó emlékké legyen. Hogy lehessen jövő…”– vázolta gondolatait az album címadó dala kapcsán gitáros-zeneszerző.

Az album munkálatai során megszilárdult körülötte egy állandó tagságú csapat, a Köztársaság Park.

Nyomj lent egy lájkot, ha kedveled a Republic dalait.

2013. október 23., szerda

Republic: Még itt vagyok és holnap ott

Dalszöveg:
Még itt vagyok és holnap ott
Egy álarc mindig eltakar
Nem látta még senki az arcom,
A lelkem elszáll most hamar
Mindig újra, újra kezdem,
Csipkerózsa, ébressz fel engem
Egy kis virágban, egy nagy világban
Érted meghalok, ha kell
Még itt vagyok…

Nyomj lent egy lájkot, ha kedveled a Republic dalait.

2013. október 22., kedd

CD - Republic: Törmelék (2003)

Különlegesség, hogy 2003-ban a Törmelék című lemezen, úgynevezett medley-ok kapnak helyet. A rengeteg szerzeményből felépülő "konténerek"-be (a kazettán 6, a CD-n 8) válogatott dalokat különböző ütemre felfűzve, a részletek egymásba folyása egy dalként tünteti fel.

Tracklist:

1. A Konténer [Ha Itt Lennél Velem, Gurul A Kő, Egyszer Egy Szép Napon, Akarom Hogy Mondd, Repül A Bálna, Csak A Szivemen Át, A Kés Hegyen Táncol Az Élet, 1994, Nagy Baj Van Hol A Szivem, O Kedves Aszkéta, Lassú Vonat Érkezik]

2. B Konténer [Igen, Szeretni Valakit Valamiért, A Harmadik Háború, Ezt A Földet Választottam, Igen 2, A Nagy Hajó, Díszítsétek Fel]

3. C Konténer [Ha Itt lennél velem, De Jó Hogy Élek, Jöhet A Bumm Bumm Bumm, Égi Lovakon, Az volna jó, Csak Messziről Figyelj, Igazi Szerelem, Mondd Hogy Igen, Zászlók A Szélben, Távolban Egy Fehér Vitorla, A Legszebb Évem, Gyere Ültess El, A Vonat Legutolsó Kocsiján]

4. D Konténer [Szállj El Kismadár, Az Ember Remekmű, Hozd El Azt A Napot, Mindig Előre, Csak Van Valami Más, Éhes és Fázik, Az Ember Remekmű 2, Szállj El Kismadár 2]

5. E Konténer [Ha Itt Lennél Velem, A Szó az Első, Kék és Narancssárga, Még Kedvesem Még, Legyen Neked Karácsony, Ahogy a Halak, Jópofa Vagyok, Ahova Megyek, A Tested Meghagyom, Utánam Srácok, Neked Könnyű Lehet, Ne Sírj Kedves, Odaütnél Ha Tudnál]

6. F Konténer [Ha Még Egyszer Láthatnám, Lángolj és égj el, Gyerek Vagyok, Nem Volt Még Soha Igy, Valahogy Másképp Történt Meg, Ez A Tűz Most, A 67-es út, Varázsolj A Szívemmel, Furcsa Magasban, Soha Nem Veszíthetsz El]
7. G Konténer
8. H Konténer

Bővebb info a Republic: Törmelék albumról és akár be is szerezheted

Nyomj lent egy lájkot, ha kedveled a Republic dalait

2013. október 21., hétfő

Lapszemle: Egy dal erejéig visszatért Cipő

Torokszorító pillanat lesz minden Bódi László-  rajongónak, amikor meghallgatja a Republicból kilépett gitáros, Tóth Zoltán  első lemezét. Az albumon ugyanis számos érzelmes dal mellett egy olyan is hallható, amelyben maga Cipő „tér vissza a halálból” fél évvel azután, hogy egy súlyos szívbetegség következményeként örökre távozott - írja a Blikk

A Felfedezni várost című dal hosszú ideje lapult egy fiókban, ám a készülő album munkálatai közben a zenész eszébe jutott, milyen szép ajándék lehetne ez azoknak, akik a mai napig szeretik Cipőt.

– A lemezmunkák közepette jött az ötlet, hogy nagyszerű meglepetés lehetne belőle a rajongók számára. Az utolsó pillanatig próbáltam őrizni a titkot, hogy lehetőleg otthon, az első postán érkező CD-k kibontása után derüljön ki a meglepetés – árulta el a zenész, aki korábban nemegyszer dolgozott már a Republic zenekartól függetlenül Cipővel. Egy ilyen felkérés során kezdődtek ennek a dalnak a munkálatai is.

– A Felfedezni várost című dalom kezdeményei már évekre nyúlnak vissza.

Eredetileg egy felsőoktatási intézmény felkérésére kezdtem el írni. Magát a felvételt később készítettük közösen Cipővel, amelyen ő énekelt, jómagam pedig feljátszottam. Kettőnk egyik gyakori különmunkájáról van szó, sokszor dolgoztunk együtt Republicon kívüli produkciókban, Halász Judit vagy Koncz Zsuzsa lemezein, de például közös filmzenei munkáink is ide sorolhatók – magyarázta Tóth Zoltán.

Nézd meg Zoli Húsvéti hó című klipjét.

Nyomj lent egy lájkot, ha kedveled a Republic dalait.

2013. október 19., szombat

Emlékezetes felvétel! Bódi László előtt tisztelegtek

A felvételek 2013 március 17-én készültek Marosvásárhelyen a Jazz&Blues klubban BÓDI LÁSZLÓ (CIPŐ) emlékére tartott koncerten.
Nyomj lent egy lájkot, ha kedveled a Republic dalait.

2013. október 18., péntek

Emlékhelyet hoznak létre Cipő tiszteletére

A nemrégiben elhunyt Bódi László - CIPŐ (a Republic együttes frontembere, szövegírója és énekese) emlékére lakóhelyén emlékhelyet hoznak létre.

Az emlékezőhely Szigetcsépen a Hámán Kató utcában (ahol élt és alkotott) a háza előtti téren egy gyönyörű található meg.

A hivatalos avatás 2013. október 26-án 14 órakor lesz.

Megközelítés tömegközlekedéssel ( HÉV): Szigetcsép megállóban leszállni, és kicsit visszasétálni Bp. irányába, a Szabadság utcáig, azon jobbra menni, majd a következő kereszteződésben balra, a Váci Mihály utcában. A harmadik kereszteződésben jobbra a Hámán Kató utcában, és ott addig egyenesen, amíg meg nem látod az emlékhelyet egy balra kanyarodó utca sarkán.

Minden info itt található az avatásról.

Nyomj lent egy lájkot, ha kedveled a Republic dalait.

Újdonsággal érkezik a Republic Pécsre

Október 23-án Pécsett, a Zsolnay Negyedben Republic koncert lesz.

Pécsett öt éve nem lépett fel az együttes, most Cipő halála után már az új énekessel, Sipos F. Tamással koncerteznek.

Nyomj lent egy lájkot, ha kedveled a Republic dalait.

Népszerűek a Republic klipjei - íme a 2013. október 17-ei klipes lista

A zene.hu október 17-én ismét kijött a videoklipes slágerlistánkkal, és mutatták az elmúlt 168 óra legnézettebb klipjeit.

A klipes slágerlista a tutivideoklip.hu oldal látogatottsági adatai alapján készül rendszeresen. Jöjjön a 2013. október 17-ei rangsor.

Íme a 2013. október 17-én készült - Legnépszerűbb klipek TOP29. - Klikk a dalcímre és nézd meg a klipet.:
  1. Melon – Let me feel (videoklip)
  2. Republic – Ha mégegyszer láthatnám (videoklip)
  3. Republic: Ahová megyek (videoklip)
  4. Republic – Igaz volt minden szó (videoklip)
  5. Republic: Nagy baj van, hol a szívem (videoklip)
  6. Radics Gigi, Wolf Kati, Oroszlán Szonja – a Szív dala (videoklip)
  7. Republic: Távolban egy fehér vitorla (videoklip)
  8. Nagyváradi Nelli (Noa) – Égő óceán (videoklip)
  9. Republic: Egyetlen valóság (videoklip)
  10. Republic – Zászlók a szélben (videoklip)
  11. ByTheWay – Scream (videoklip)
  12. Smith – Hiába fáj (videoklip)
  13. Republic: Nagy kő zuhan (videoklip)
  14. Magna Cum Laude – Köszönet (videoklip)
  15. Dave Mess & DJ Viktoria Metzker – Pouring Rain (videoklip)
  16. Cascada – The World Is In My Hands (videoklip)
  17. Zola: A leggazdagabb ember (videoklip)
  18. Republic: Jöjj hozzám bárhonnan (videoklip)
  19. Hien: Édes kis suttogás (videoklip)
  20. Rihanna – Pour It Up (videoklip)
  21. Heincz Gábor Biga – Easy Loving (videoklip)
  22. Havasi Balázs: Tavaszi szél (videoklip)
  23. Fekete Pákó: Mayo (videoklip)
  24. Kozmix – Dédapám (videoklip)
  25. Omega: Rózsafák (videoklip)
  26. Gájer Bálint – Értem jött a nyár (videoklip)
  27. The Biebers – Summer Love Ghost (videoklip)
  28. Whitney Houston – I Will Always Love You
  29. Kállay Saunders ft. Rebstar – Play My Song (videoklip)
- zene.hu -
Nyomj lent egy lájkot, ha kedveled a Republic dalait.

2013. október 15., kedd

Republic: Aranyalbum 2. 2000-2010 (2 CD)

Az Aranyalbum 2. 2000–2010 a Republic megalakulásának 20 éves jubileumára kiadott dupla válogatásalbum, az Aranyalbum 1990–2000 folytatása.

Az azóta megjelent albumok dalai mellé felkerült egy új szerzemény is, az Emberlelkű földeken, amely a Magyarország története ismeretterjesztő sorozat végefőcíme.

Juss hozzá kedvezményesen a 2 CD-hez ITT.
Első CD

Éhes és fázik (Bódi László) (Só és cukor, 2000)
Ez itt egy ló (Tóth Zoltán–Bódi László) (Aki hallja, adja át!!!, 2003)
Nem volt még soha így (Tóth Zoltán) (Só és cukor, 2000)
Gyere közelebb, menekülj el (Bódi László) (Fényes utakon, 2007)
Egy balta száll (Bódi László) (Tiszta udvar, rendes ház, 2008)
Nagy kő zuhan (Bódi László) (Aki hallja, adja át!!!, 2003)
Aranysárga fényével (Tóth Zoltán) (Só és cukor, 2000)
Kirúgjuk magunk alól a Földet (Bódi László) (Mennyi még, Béla!?, 2002)
Csak Te vagy és Én (Patai Tamás–Bódi László) (Kenyér vagy igazság, 2006)
Díszítsetek fel ! (Tóth Zoltán) (A reklám után, 2001)
Volt néhány napom és volt néhány nevem (Bódi László) (Fényes utakon, 2007)
Kedves Hazám (Bódi László) (Mohikán, 2004)
Róma (Boros Csaba–Tóth Zoltán) (Tiszta udvar, rendes ház, 2008)
Aki az én barátom (Tóth Zoltán) (Fényes utakon, 2007)
Ahová megyek (Boros Csaba–Bódi László) (Só és cukor, 2000)
Volt itt egy Ország (Bódi László) (1 Magyarország 1 Mennyország, 2005)
Hintőpor (Tóth Zoltán) (Tiszta udvar, rendes ház, 2008)
Nagy baj van hol, hol a szívem (Bódi László) (Mennyi még, Béla!?, 2002)
A vonat legutolsó kocsiján (Tóth Zoltán) (A reklám után, 2001)
Ég Veled most (Tóth Zoltán) (Só és cukor, 2000)

Második CD

Csak játssz a szívemmel (Tóth Zoltán–Bódi László) (Kenyér vagy igazság, 2006)
Tyereskova (Bódi László) (Kenyér vagy igazság, 2006)
Ezer kincs, ezer nyár (Tóth Zoltán) (Tiszta udvar, rendes ház, 2008)
Dudu (Boros Csaba–Bódi László) (Mohikán, 2004)
Varsó, hiába várod (Boros Csaba–Bódi László) (Mohikán, 2004)
Só és cukor (Boros Csaba–Bódi László) (Só és cukor, 2000)
Csak ezt a dalt… (uzsedáré-uzsedom) (Tóth Zoltán) (A reklám után, 2001)
Gyere, ültess el !!! (Patai Tamás–Bódi László) (A reklám után, 2001)
Ahogy nyílik a kapu (Boros Csaba–Bódi László) (Kenyér vagy igazság, 2006)
Add rám örök ruhám (Tóth Zoltán) (Balázsovits Edit – Új Republic-dalok, 2009)
Odaütnél ha tudnál (Boros Csaba–Bódi László) (Só és cukor, 2000)
Összehordja a szél a szemetet (Boros Csaba–Bódi László) (1 Magyarország 1 Mennyország, 2005)
Párizsban (Tóth Zoltán) (Tiszta udvar, rendes ház, 2008)
A folyó ölel tovább (Boros Csaba) (Tiszta udvar, rendes ház, 2008)
Mongólia, Szerelmem Glória (Patai Tamás–Bódi László) (Aki hallja, adja át!!!, 2003)
Az ember remekmű (Bódi László) (A reklám után, 2001)
Ne fuss el és soha ne felelj (Tóth Zoltán–Bódi László) (Kenyér vagy igazság, 2006)
Szerelmes mindenkibe (Bódi László) (A reklám után, 2001)
Vágyutazók (Még egy levél Tamásnak) (Boros Csaba–Bódi László) (Aki hallja, adja át!!!, 2003)
Emberlelkű földeken (Tóth Zoltán) (új dal, 2009, a Magyarország története zenéje. Később felkerült a Köztársaság albumra.)

Juss hozzá kedvezményesen a 2 CD-hez ITT.
Nyomj lent egy lájkot, ha kedveled a Republic dalait.

Republic: Nem vagyok rosszabb

Nyomj lent egy lájkot, ha kedveled a Republic dalait.

Republic - Hószitálás játszik...

Nyomj lent egy lájkot, ha kedveled a Republic dalait.

Tóth Zoltán: "Hiányzik belőlem a fizikai exhibicionizmus,"

Szólólemezt készített Tóth Zoltán, a Republic egyik alapítója, gitárosa, dalszerzője. A Húsvéti hó cím egyértelmű utalás a csapat idén márciusban elhunyt énekesére, Bódi Lászlóra, azaz Cipőre.
A Húsvéti hó 12 dalának túlnyomó része már Cipő halála után készült, erre a lemezre. A kivételt a záródal, az elhunyt énekessel rögzített Felfedezni várost jelenti.
"Előbbit nem a Republic számára írtam, és nagy szerencse, hogy Cipő felénekelte, így válhatott egy múltból küldött meglepetés ajándékká a rajongók számára" - mondta Tóth Zoltán az MTI-nek.

A pop és a rock határán működött, rendkívül népszerű Republic 1990-től 23 éven át, egészen Cipő idei haláláig létezett, 37 lemezt adott ki és számos szakmai elismerést kapott.

"A lemez címe, és a címadó szám szövegét áthatja a Cipőre utaló tartalom, de a húsvéti hó általánosabbat is jelent, a havazás húsvétkor a ragaszkodó és nehezen eresztő múltat szimbolizálja. Cipő zűrzavaros, nehéz életén mindig átsütött egy bizonyos tartás és magasabb lelki-égi kapcsolat. Művészete is ebből a forrásból eredt" - magyarázta a gitáros.

A lemez hangzása jellegzetesen republic-os, Tóth Zoltán azt mondta, ezt ha szeretné, se tudná megkerülni. Hozzáfűzte: automatikusan nyúl a korábbi évek alatt kifejlesztett és bevált hangszerelési megoldásaihoz. "Természetesen Cipő nélkül nem lehet Republic-lemezt készíteni, de az a Republic már egy múltbéli kaland".
A zenész mindennél izgalmasabbnak nevezte, hogy az egyszerre megszólaló hangszerek éppen milyen harmóniát fejeznek ki, milyen összérzetet keltenek és miért.

"A Republic-ban többféle komponens volt egységbe olvasztva. Az egyik a nagyon régi, korai beat hangzások következetes megjelenítéséről szólt, voltak azonosulások a new wave korszakból, folkos elemek is megjelentek, és voltak a kifejezetten saját fejlesztésű soundok, ami például A 67-es út című dalban hallható" - jegyezte meg.

A Republic-ban Cipő írta a legtöbb zenét és szöveget, mellette Tóth Zoltán egyedül ötven számot írt, emellett tíz instrumentális felvételt komponált, húsz dalt pedig társszerzőként jegyez. A basszusgitáros Boros Csaba és a gitáros Patai Tamás is írt dalokat.

"A Republic a Cipő személyisége által erősen átszőtt és meghatározott történet volt, amelyet meg kell őrizni a méltóságnak. Hogy az új kaland rezonál-e bármiben múltbéli elemekkel, az felfedi magát, ilyen irányú szándékolt ambícióim nincsenek" - magyarázta a zenész.

A GrundRecords gondozásában október 18-án megjelenő lemez olyan szólóanyag, amelyen egy időközben megalakult zenekar, a Köztársaság Park játszik: Veér Bertalan zongorázott és hegedült, Perger István Guszty ütőhangszereken játszott, a Sugarloafból ismert Győri Balázs basszusgitáron, Pesti Viki gitáron, Loch Lívia shakeren és vokálozott is.

A dalokat Tóth Zoltán maga énekelte fel, holott a Republic-ban 23 éven át nem ő volt a frontvonalban.
"A megszokott, amolyan töprengő-tevékeny zenei pozíciómból nagyon kimozdítottak a körülmények. Hiányzik belőlem a fizikai exhibicionizmus, amelyet a frontemberséghez tartozónak gondol az ember. Eddig három olyan alkalom volt nemrégiben, amikor megélhettem ezt a szerepet. Érdekes érzés, valahogy mégiscsak átcseréli az embert, jó és természetes élménnyé változik" - fejtette ki.

Cipő márciusi halála után a Republic tagjai különféleképpen gondolkodtak a folytatásról. Ez oda vezetett, hogy április óta Republic 67 néven Sipos F. Tamás énekessel, de Tóth Zoltán nélkül működnek a többiek.
"A témakörrel kapcsolatos véleménykülönbség mindig is meglehetett, csak a körülmények a tragédia után hozták felszínre. Az volt a gondom, hogy ha egy formáció folytatólagos utódnak tekinti magát, akkor ezzel leminősít egykoron létező egyedi kvalitásokat, magasságokat, amelyekkel a csapat valaha rendelkezett. Persze bárki ott és akkor játszik régi dalokat, ahol és amikor csak akar" - mondta erről az MTI-nek a zenész.

Tóth Zoltán és a Köztársaság Park koncertrepertoárja fele részben már az új dalokból áll, de szerepelnek benne az általa írt Republic-számok, köztük az Emberlelkű földeken, az Ezer kincs, ezer nyár, a Nem volt még soha így vagy az Ég veled most. "Cipő szerzeményei előtt is tisztelgünk, mindebben segít nekünk gyakori vendégünk, Bordás Anasztázia, egy nagyszerű hangú énekes".

A Húsvéti hó című anyagot hamarosan élőben is bemutatják.
Nyomj lent egy lájkot, ha kedveled a Republic dalait.