2013. augusztus 22., csütörtök

Cipőre emlékeztek Kisvárdán, augusztus 20-án

bodilaszlo1
Bár hosszú évek után idén első alkalommal, de minden szempontból ideális helyszínnek bizonyult a Művészetek Háza parkja és a város sétáló utcája az augusztus 20-i szabadtéri rendezvények lebonyolításához Kisvárdán. Már kora délelőtt elkezdődtek a programok a már akkor is nyüzsgő kisváros szívében.

A főtéri színpadon a Cipő Tábor résztvevő zenekarai szórakoztatták a közönséget, emlékeztek dalaival, szerzeményeivel az életében meghatározó szerepet betöltő városban az elhunyt zenészre.

A Bódi László Cipő Dalfesztiválon és a táborban 13 zenekar mutatkozott be, a főtéri színpadon. A posztumusz díszpolgári címet Bódi László édesanyjának, az augusztus 20-i ünnepség keretében, a városi kitüntetések után adta át Kisvárda Város Önkormányzata és a város valamennyi lakója nevében dr. Seszták Miklós országgyűlési képviselő és Leleszi Tibor polgármester.

A teljes anyag iTT érhető el.

Nyomj lent egy lájkot, ha kedveled a Republic dalait.

2013. augusztus 14., szerda

"Amikor az ötlet felmerült, Cipő még köztünk volt"

Nem kellett belekeverednie Nemcsák Károlynak és a József Attila Színháznak, a Republic és a Cipő családja közötti háborúba, így gond nélkül valósulhat meg az igazgató szíve csücskének számító darab Verebes István rendezésében.
A tema.hu Nemcsák Károly igazgatót kérdezte

– A Hattyúdal újszerű bemutatója a jövő évad egyik legjobban várt bemutatója. Mesélne erről?
– A szívem csücske ez az alkotás, amelynek filmes adaptációjában Páreg Antal volt az egyik főszereplő. Amikor a darab színpadi változatának bemutatása felmerült és felkértem Verebes Istvánt rendezőnek, akkor kiderült, hogy neki régi vágya volt, hogy a Republic Együttes dalait színpadon lássa. Amikor belemerült a munkába, azt mojndta: hihetetlen, de mintha a Republic ehhez a darabhoz írta volna a nótákat. Ennek roppantul örültem, mert zavarban vagyok, ha egy darab megújítása szóba kerül. A darab a panelprogram beindításáról szól, története pedig azt meséli el, hogy ennek a célnak mindent alárendteltek akkoriban. Emellett bízunk abban, hogy a Republic közönsége színházlátogatóvá válhat.

– Akadályt jelentett, hogy Cipő családja és a zenekar nincsenek baráti viszonyban?
– Szerencsére ez nem kell érdekeljen bennünket, mert mi a menedzserrel állunk kapcsolatban és a zenésztársakkal. Amikor az ötlet felmerült, Cipő még köztünk volt, tehát nem azért nyúlt a rendező a Republic dalokhoz, hogy emléket állítson, de ezzel együtt azt gondolom, hogy mi így tudunk rá a legszebben emlékezni. A darab címe, nem véletlenül maradt Hattyúdal. Zenészként biztosan része lett volna az előadásnak, de nem tartom valószínűnek, hogy ő énekelt volna.

Nyomj lent egy lájkot, ha kedveled a Republic dalait.

2013. augusztus 9., péntek

Mínusz Egy

Most már csak emlékként és archív felvételeken – tavaly még ugyanitt élőben volt közöttünk. Bódi László, Cipőre emlékezett, őt és dalait ünnepelte a közönség és a fellépők a Sziget mínusz egyedik napján, négyórás monstre koncert keretében - írja a gondola.hu.

Valóban ünnep volt, ahogyan Boros Lajos fogalmazott a koncert elején. Néha kissé szomorú, máskor tüzes és magával ragadó, Cipő dalainak köszönhetően. A fellépők sora hosszú volt, de a közönség unalmának egyetlen egyszer adott csak hangot, amikor kissé hosszúra nyúlt a kisvárdai posztumusz díszpolgári cím átadása okán elhangzó ünnepi beszéd. Ekkor egy idő után már füttyöket is lehetett hallani a közönség soraiból itt is, ott is. Az est többi részében azonban lelkesen énekelték a már oly jól ismert, generációk életéhez hozzánőtt dalokat, vagy hallgatták a slágerré nem váltakat.

A Republic felfedezését, első lemez szerződését és befutását egyaránt Boros Lajosnak köszönhette. Ő volt az, akit a tehetségkutatón megfogott a fiúk zászlós bevonulása és Cipő felkonferálása, ami később elválaszthatatlanul összeforrt nevükkel: Indul a mandula! A csapat országos hírűvé Boros egy rádióinterjúja után vált, ahol a „ha megnövök, beléd rúgok” értelmezése körül csapott össze egy betelefonáló idősebb hölgy és Cipő. Hát ezzel a történettel indult. Az együttes is és az este is.

A konferálást és anekdotázást követően – ami egyébként az egész estét végig kísérte – a homokmégyi általános iskola első osztályos diákjai léptek színpadra piros-fehér-zöld Magyarországot ábrázoló táblákkal különböző formációkat előadva az Ezt a földet választottam archív dalra. A háttérben, a kivetítőn magyarországi tájak és épületek képei váltották egymást.

A Fényes utakon még mindig archív felvételről szólt, alatta foglalta el helyét az új felállású zenekar a színpadon. A harmadik dalt, Könnyek helyett már Boros Csaba énekelte mély, erős hangon … de hiányzott belőle valami. Negyediknek Lénakövetkezett Keresztes Ildikó előadásában, az Omega három tagjának – Benkő László, Debreczeni Ferenc és Molnár György – kíséretében. A dal apropóját – az elhangzó anekdota szerint - az adta, hogy a Republic tagjai egyszer egy koncert közben határozták el, hogy ott helyben előadják, minden előzetes próba nélkül a számot. Később többször is játszották. Az Erdő közepében Ildikó már Omega nélkül dalolt, erős, telt hangon.

A következő srác már akkor megosztotta a Republic rajongóit, mikor neve felmerült a fellépők között. Ő ByeAlex, szintén kisvárdai srác, aki már egy másik generáció tagja. Piros pólóban, térdig érő farmerban és sapival a fején tolta el aMég kedvesem, még című számot. Őt Gerendás Péter és Jávori Fegya követte a színpadon a Ha mégegyszer láthatnám dallal.

A nyolcadik és kilencedik dalt előadó United merész kézzel nyúlt az eredeti anyaghoz… és tomboló sikert aratott. Cipő is tisztelte zenészként Pély Barnát, a United pedig az idei Eurovíziós Dalfesztivál válogatóján gyászát és a mindig élő zenét játszó Republic iránti tiszteletét Republic pólóban való megjelenéssel fejezte ki. Barna erőteljes előadásmódja mellett a Távolban egy fehér vitorlagitár- és a Valahogy másképp történt meg szinti szólóját talán sokáig fogják még emlegetni azok, akiknek ez az alternatív Republic át- és feldolgozás bejött. A háttérben hol fehér, hol fekete alapon úszott tova a piros halacska, s néha jóváhagyólag Cipő képe is felbukkant a kivetítőn.

Az Első Emelet egy felfújt delfint vagy cápát hajított a közönség soraiba a Repül a bálna előadása közepett, majd követeltette velük, hogy „még, még, még, még, még – ennyi nem elég”. A Madárjós vakáción Sipos Péter erős, telt hangján szólalt meg, Bikini kísérettel – nem paródiaként. Begi kedvenc dalát, a Megyek a sorbant énekelhette el nyilvánosan, hatalmas közönség előtt a Compact Disco kíséretében.

A gondola.hu teljes beszámolójáért klikk.

Nyomj lent egy lájkot, ha kedveled a Republic dalait.

Megható felvétel! Bródy János A csend beszél tovább

Egykori együttese, a Republic, zenészkollégái, barátai, tisztelői lépnek fel a márciusban elhunyt dalszerző, énekes, Bódi László Cipő emlékére rendezett hétfő esti koncerten a Sziget fesztivál mínusz 1. napján.

A nagyszínpad előtti tér megtelt a közönséggel.

Hallgasd meg Bródy A csned beszél tovább előadását.

Nyomj lent egy lájkot, ha kedveled a Republic dalait.

Emlékkoncert, mint kötelező rossz

Bár a nyári szezonban hetente két-három, jelentős tömegeket vonzó összművészeti vagy könnyűzenei fesztivál dübörög egymást túlharsogva, és bár az embertelen hőségtől és a még embertelenebb embertömegtől viszolygók szívesebben választanak bizonyos tavakat meg völgyeket, azért még mindig a Sziget a fesztiválok fesztiválja. De jó az nekünk, ha ByeAlex és Pély Barna énekel Republic-dalokat? A mínusz egyedik napon illene szólni HÉV-ről, sátorról és mobilvécéről, de mindezeket háttérbe szorítja a Cipő-emlékkoncert - írja a prae.hu

A HÉV-en négyfős család utazik, s láthatóan útban az ötödik családtag is. Az egyik kisfiú Republic-pólót visel. Mindez szép, persze hogy szép.

Nehéz bejutni a fesztiválra, még sajtósként is, a félórás sorban állás örökkévalóságnak tűnik. Aztán épp idejében találom magam a nagyszínpad előtt, ahol kezdődik a gála.

A Republic soha nem tartozott a fesztiválzenekarok közé. Még ha fellépett is itt-ott, idegen anyag volt a testben. Sokat koncertezett, de nem szeretette a karneváli hangulatot. És most mégis itt van, elhunyt énekese nélkül.

Hogy teljes legyen a kép és kissé személyes a történet, vissza kell nyúlnom saját gyerekkoromig, amikor a zenekar megalakult és rögtön be is futott, én meg az ő dalaikat hallgatva nőttem fel. (Bár kezdhetném a kisvárdai Cipőfűző zenekarral is: Bódi László, azaz Cipő már ott együtt zenélt néhány későbbi Republic-taggal, s már akkor megszületett néhány későbbi Republic-dal, de ez inkább amolyan történelem előtti történelem.)

Engem a Republic indulásakor, a rendszerváltás idején, a világról még nem sokat sejtve ragadott magával a kicsit polgárpukkasztó, kicsit lázadó attitűd, de Cipőék még a szüleim generációját is megnyerték maguknak, ami nem csoda, mert a dallamos muzsika azért mégiscsak a korábbi évtizedek beatzenéjének folytatása volt.

Aztán jött néhány önműködő sláger, amivel a kilencvenes években gyakorlatilag halhatatlanná vált a zenekar. Szerették a rockerek, és szerették a lakodalmas-mulatós zenén szocializálódott tömegek.

A Repül a bálna pofonegyszerű punkzene volt, a Szállj el kismadárpofonegyszerű popzene. Pedig a kettő között, vagy a kettőn kívül is létezett sok minden más Cipő világában. Sokkal több mélység.

Akkor nyitott például a majdnem-alternatív nagyvárosi életérzés felől a népzene irányába, amikor az még nem volt divat, aztán túl a csúcson is kísérletezett mindenfélével, de arra már kevesen figyeltek. Beskatulyázták, illetve nem vették komolyan a Republicot, már csak a futószalagon legyártott évi legalább egy nagylemez miatt sem.

A stílusváltások nem voltak tudatosak, a zenekar kevésbé volt termék, mint sok-sok pályatárs popsztár. Nem pörögte szét magát a médiában, mindig szerényen és szimpatikusan tette, amit tett, és ez valószínűleg Cipő visszahúzódó személyiségéből fakadt.

Korai halála után most vitatkozik rajongó, tisztelő és pályatárs, hogy illik-e folytatni, új énekessel turnézni, illetve a tagok megélhetése, avagy az énekes emlékének érinthetetlensége fontosabb?

A teljes beszámolóért klikk IDE.
Nyomj lent egy lájkot, ha kedveled a Republic dalait.

Cipő Emlékkoncert: United - Távolban egy fehér vitorla

United a Távolban egy fehér vitorla dalt választotta. Hallgassuk.

A produkció ITT érhető el.

Nyomj lent egy lájkot, ha kedveled a Republic dalait.

2013. augusztus 8., csütörtök

Hallgasd meg Cipő utolsó kiadatlan számát

Egykori együttese, a Republic, zenészkollégái, barátai, tisztelői léptek fel a márciusban elhunyt dalszerző, énekes, Bódi László Cipő emlékére rendezett hétfő esti koncerten a Sziget fesztivál mínusz 1. napján. A nagyszínpad előtti tér megtelt a közönséggel.

Színpadra lépett Müller Péter Sziámi is, aki a Republickal egy emblematikus Republic-dalt, a Nagy kő zuhan címűt adta elő.

"A halála előtti utolsó egy évben nagyon közel kerültünk egymáshoz Bódi Lacival, azaz Cipővel, olyannyira, hogy utolsó két számát együtt írtuk, ő a zenét, én a szöveget. Néhány éve az értelmi sérült színészeket foglalkoztató Baltazár Színháznál vagyok színész, és ott kialakítottunk egy dalműhely-foglalkozást, megnéztük együtt, miként készül egy-egy dalszöveg a baltazárosok gondolataiból. Ezekből aztán számos zene, komplett dal született ismert előadókkal, Cipőt Koncz Zsuzsa hozta be a projektbe" - jelentette ki az énekes, szövegíró.

Cipő utolsó dalát, az Árad a szeretetet az emlékkoncerten maga Cipő adta elő egy megmaradt demófelvétel bejátszása segítségével az ehhez készült videóval a kivetítőkön.

Az anyag ITT folytatódik, ahol Cipő utolsó dalát is meghallgathatod.

Nyomj lent egy lájkot, ha kedveled a Republic dalait.

26 anyag a Cipő Emlékkoncertről - dalok, videók, pillanatok

A Cipő-emlékkoncertet tartottak a Sziget fesztiválon 2013. augusztus 5-én.

Egykori együttese, a Republic, zenészkollégái, barátai, tisztelői léptek fel a márciusban elhunyt dalszerző, énekes, Bódi László Cipő emlékére rendezett koncerten a Sziget fesztivál mínusz 1. napján.

Jöjjön 26 anyag, videó a megakoncertről.
  1. Cipő Emlékkoncert: Charlie izgalmasan adta elő az Engedj közelebb dalt
  2. Sziget 2013: Minden dal Cipőért szólt
  3. Cipő Emlékkoncert - Bikini és Sipos Péter: Madárjós vakáción
  4. Cipő emlékkoncert: Halász Judit kedves dallal emlékezett
  5. Cipő emlékkoncert: Koncz Zsuzsa megható dallal emlékezett
  6. Megható felvétel! Bródy János A csend beszél tovább dallal búcsúzott
  7. Könnyek a Sziget 2013 nyitónapján - Bródy János: "Nekem ez egy nagyon szomorú veszteség"
  8. Cipő Emlékkoncert - Így szólt a Hooliganstől a Neked könnyű lehet
  9. Cipő Emléknap - Magna Cum Laude: "Cipőre emlékezünk, akinek nem volt párja"
  10. Cipő Emlékkoncert: A 67-es úton dallal zárult a tisztelgés
  11. Cipő Emlékkoncert - Tóth Zoltán: Ég Veled most
  12. Újabb videó! Megható beszéd: "Cipő téged mindenki tudott szeretni valamiért"
  13. Bódi László emlékkoncert: "Cipő most ott fent büszke lehet magára"
  14. Újabb videó a Cipő Emléknapról - Gyere közelebb, menekülj el
  15. Megkönnyeztük! Megható felvétel a Cipő Emléknapról!
  16. Nehéz könnyek nélkül nézni! Cipő és a Varázsolj a szívemmel klipje
  17. Nehéz könnyek nélkül nézni! Cipő és az Engedj közelebb klipje
  18. Bódi László Emlékkoncert: elhangzott Cipő utolsó kiadatlan száma
  19. Csodálatos előadás! Cipő Emlékkoncert: Mahó Andi - Varázsolj a szívemmel
  20. Cipő Emlékkoncert: Keresztes Ildikó: Erdő közepén járok
  21. Cipő Emlékkoncert: Első Emelet - Repül a bálna
  22. Megható duett! Sarah Brightman & Andrea Bocelli - Time to Say Goodbye
  23. Megható vélemények Cipőről - összeállítás az Bódi László Emlékkoncertről
  24. Cipő Emlékkoncert: Gerendás Péter - Ha mégegyszer láthatnám
  25. Cipő Emlékkoncert: Fenyő Miklós - Ha itt lennél velem
  26. Cipő Emlékkoncert: United - Távolban egy fehér vitorla

Nyomj lent egy lájkot, ha kedveled a Republic dalait.

"Cipő szövegei elpusztíthatatlanok maradnak" A Cipő emlékkoncert ByeAlex szerint

Ez az ember, nevezett Bódi László zseniális szövegíró volt.

Nekem a magyar zene vonatkozásában mindig is nagyon fontos az, hogy milyen szövegeket hallgatok. Szoktam azon vitázni barátokkal, hogy vajon mi a magyar könnyűzene jövője, hová tart? Mindig szkeptikus vagyok és úgy érzem, hogy ha a nagy öregek, vagy az előttünk haladó generáció „letészi a lantot”, akkor vége. A magyar mainstream popzene aligha produkál emlékezetes szövegeket. Fél év múlva már a dalokra sem emlékszünk, nemhogy a szövegekre.

Nem vagyok egy nagyon érzelgős ember, de tudjátok, engem meghatott a Cipő koncert, több szempontból is. Például azért, mert ezek a srácok, akarom mondani férfiak, a Republic csapat tagjai, alázattal végignyomták a négy órás gigakoncertet és tették ezt úgy, hogy slágereket hoztak magukkal, amelyeket a közönség jól ismert és kívülről fújt. Még az én dalomat is, amellyel felléptem, pedig az nem az élvonalas Republic dalok közé sorolandó.

Azt hiszem, a fellépők között a legfiatalabb ember voltam ott, ezért sok dalt én még nem éreztem át akkor, amikor azok éppen rádióslágerek, vagy közönségkedvencek voltak. Most azonban, hogy rengeteg Republic anyagot hallgattam végig a koncertet megelőzően, figyeltem a szövegeket és megpróbáltam értelmezni azokat. Úgy vélem, Bódi László országunk egyik kiemelkedő előadója volt. Olyan szövegeket írt, amelyeken tudjátok, lehet mulatva sírni. Sírva vigad a magyar! Ezt szokták mondani. Sajnos, az utóbbi években már csak sírunk, de nem vigadunk. A Republic mégis hozza azt a keserédességet a zenéiben, amely mozzanatok okán lehet örülni, még akkor is, ha az üzenet nem mindig pozitív. Mert az élet sem mindig az. Ezek az emberek mégis erényt kovácsolnak a nehézségekből. A csapat most is dinamikus volt, vidám, profi és emberi: maximálisan természetes.

Kölyökként volt egy metál zenekarom. Akkor KoRn, meg System of a Down dalokat ordítottunk és sosem értettem, hogy a dobosunk miért mondja mindig azt, hogy a példaképe a Republic dobosa, Nagy László Attila. Most már értem. Az a fickó tele van energiával, mosollyal, ahogyan a többiek is. Ne értsetek félre: valójában nem ismerem igazán közelről a zenekar tagjait. De ez van, pozitív energia árad belőlük és én örülök annak, hogy mindebből egy kicsit kaphattam hétfőn este a Szigeten.

Cipő szövegei elpusztíthatatlanok maradnak. Generációk fogják énekelni, míg él magyar a földön. Univerzális szövegek, amelyek minden helyzetben elsüthetőek. És talán lehet azt mondani – ha nekem éppen 29 évesen szabad ilyet mondanom -, hogy ezek a történetek most értek be a leginkább. Mintha az egész életművet előre kisakkozta volna Bódi László, mintha előre tudta volna, hogy több tízezer ember fog sírva vigadni rá egy napon egy ilyen hatalmas emlékkoncerten, még annak ellenére is, hogy a zenekari tagok elmondásai alapján Cipő bizonyára ellenezte volna ezt a nagy felhajtást.

A teljes bejegyzésért klikk.

Nyomj lent egy lájkot, ha kedveled a Republic dalait.
  1. Cipő Emlékkoncert: Charlie izgalmasan adta elő az Engedj közelebb dalt
  2. Sziget 2013: Minden dal Cipőért szólt
  3. Cipő Emlékkoncert - Bikini és Sipos Péter: Madárjós vakáción
  4. Cipő emlékkoncert: Halász Judit kedves dallal emlékezett
  5. Cipő emlékkoncert: Koncz Zsuzsa megható dallal emlékezett
  6. Megható felvétel! Bródy János A csend beszél tovább dallal búcsúzott
  7. Könnyek a Sziget 2013 nyitónapján - Bródy János: "Nekem ez egy nagyon szomorú veszteség"
  8. Cipő Emlékkoncert - Így szólt a Hooliganstől a Neked könnyű lehet
  9. Cipő Emléknap - Magna Cum Laude: "Cipőre emlékezünk, akinek nem volt párja"
  10. Cipő Emlékkoncert: A 67-es úton dallal zárult a tisztelgés
  11. Cipő Emlékkoncert - Tóth Zoltán: Ég Veled most
  12. Újabb videó! Megható beszéd: "Cipő téged mindenki tudott szeretni valamiért"
  13. Bódi László emlékkoncert: "Cipő most ott fent büszke lehet magára"
  14. Újabb videó a Cipő Emléknapról - Gyere közelebb, menekülj el
  15. Megkönnyeztük! Megható felvétel a Cipő Emléknapról!
  16. Nehéz könnyek nélkül nézni! Cipő és a Varázsolj a szívemmel klipje
  17. Nehéz könnyek nélkül nézni! Cipő és az Engedj közelebb klipje
  18. Bódi László Emlékkoncert: elhangzott Cipő utolsó kiadatlan száma
  19. Csodálatos előadás! Cipő Emlékkoncert: Mahó Andi - Varázsolj a szívemmel
  20. Cipő Emlékkoncert: Keresztes Ildikó: Erdő közepén járok
  21. Cipő Emlékkoncert: Első Emelet - Repül a bálna
  22. Megható duett! Sarah Brightman & Andrea Bocelli - Time to Say Goodbye
  23. Megható vélemények Cipőről - összeállítás az Bódi László Emlékkoncertről
  24. Cipő Emlékkoncert: Gerendás Péter - Ha mégegyszer láthatnám
  25. Cipő Emlékkoncert: Fenyő Miklós - Ha itt lennél velem
  26. Cipő Emlékkoncert: United - Távolban egy fehér vitorla

2013. augusztus 6., kedd

Cipő Emlékkoncert: Boros Lajos kezdte az estét

Emlékkoncert a mínusz egyedik napon, így szólt a meghívó, este hét után pedig valóban elkezdődött a három órás koncert, zenei tisztelgés a Republic frontemberének munkássága előtt.

A színpadra érkező Boros Lajos műsorvezető pár szellemes mondattal visszavitt minket azokba az időkbe, amikor még voltak olyan nagyszerű zenekarok, akiknek elég volt egy jó csatakiáltást hallatniuk ahhoz, hogy kiderüljön róluk, mennyire zseniálisak.

Cipő bandája Boros emlékezete szerint 1988-ban, egy már régen elfeledett tehetségkutatón, mielőtt egyetlen hangot is játszott volna hangszerein, az 'Indul a mandula!' felkiáltással érdemelte ki, hogy lemezszerződést kínáljon nekik a Hungaroton, hiszen akinek volt füle és szeme, pontosan tudta, milyen nagy jövő előtt álló együttes a Republic.

 Aki akkor bízott megérzéseiben, az gondolkodott jól, akárcsak Cipő, aki Magyarországot, ezt a földet választotta, mert álmodni csak itt tudott, pedig hozzánk hasonlóan pontosan tudta, hogy lehetne ez a hely szebb és jobb. Erre emlékeztettek minket a homokmégyi általános iskola népviseletbe öltözött diákjai, akik kezükben apró, kis hazánkat ábrázoló táblákkal a Nagyszínpadon körtáncot járva köszöntötték a Cipő emlékkoncertre érkezőket.
Ezt követően a Fényes utakon szólalt meg felvételről, Cipő saját hangján kért meg minket rá, hogy őrizzük meg őt ezen a világon, majd a Könnyek helyett című halhatatlan dalt előadva lépett színpadra zenekara. A Republic Szigetfoglaló száma után Boros Csaba zenekarvezető arra kérte az egybegyűlteket, hogy tegyenek meg mindent azért, hogy ne a gyászról szóljon az este; sírjunk, ha sírni kell, de ha a pillanat vagy a dal úgy kívánja, tomboljunk, őrjöngjünk, feledkezzünk meg minden fájdalmunkról vagy énekeljünk együtt. Így is történt.

Mint kiderült, a Republic köreiben az Omega egységes tiszteletnek örvendett, így számukra, nemcsak szigetes közönségüknek volt nagy élmény, hogy a legendás rockzenekar három tagjával, Benkő László billentyűssel, Debreczeni Ferenc dobossal és Molnár György gitárossal együtt játszhatták el a Lénát, melynek megkapó énektémáit és szövegét ezúttal Keresztes Ildikó előadásában hallhattuk, akit a Republic az Erdő közepénre is a színpadon marasztalt, mielőtt ByeAlex kíséretében előadták volna a Még kedvesemet. Akinek a Republic-dal címe alapján nem lenne egyértelmű ByeAlex jelenléte az emlékkoncerten, feltétlenül vésse emlékezetébe, hogy az Eurovíziós Dalfesztivált megjárt fiatal énekes nagy elődjéhez hasonlóan szintén kisvárdai gyökerekkel rendelkezik, ugyanabba a középiskolába, a Bessenyei György Gimnáziumba járt, és ugyanaz az énektanár szerettette meg vele a zenét, mint Cipővel.

A Sziget.hu teljes cikkéért klikk IDE.

Nyomj lent egy lájkot, ha kedveled a Republic dalait.

Cipőért szólt a dal - Fotógaléria

Egykori együttese, a Republic, zenészkollégái, barátai, tisztelői léptek fel a márciusban elhunyt dalszerző, énekes, Bódi László Cipő emlékére rendezett hétfő esti koncerten a Sziget fesztivál mínusz 1. napján.

A nagyszínpad előtti tér megtelt a közönséggel.

A Népszava képösszeállításáért klikk.

Nyomj lent egy lájkot, ha kedveled a Republic dalait.

Sziget: Cipő élt, Cipő él... - írja a Népszabadság

Emlékkoncerttel nyitották meg az idei fesztivált.

"Nem jövök el. Cipőt rajongásig szerettem, de ez a koncert nem arról fog szólni, amiről kellene." Ezt az SMS-t kaptam néhány órával a kezdés előtt valakitől, akinek számít a véleménye - általában is, de ebben a kontextusban különösen. Én végül is nem tudom, hogy miről kellene szólnia egy ilyen koncertnek - és most hangsúlyozottan nem arra gondolok, hogy az idei Sziget nyitónapján, mindent vivő húzónevek nélkül, viszont szórakozni vágyó külföldiek özönében mindenekelőtt a haverokról, a buliról meg a Fantáról - , de tény, hogy van abban valami morbid, ha könnyűzenészek könnyűzenével emlékeznek egy halott könnyűzenészre.

Három éve, az akkor épp egy esztendeje elhunyt Cseh Tamás kapcsán kiderült: nagyon vékony határ választja el az emlékidézést a hullarablástól. Olyasmi ez, mint az örök élet: csak egyszer lehet hibázni, egyetlen mellényúlás is helyrehozhatatlan károkat okoz. És bár személy szerint semelyik híres zeneiparosunknak sem kívánnám, hogy a túlvilágról visszatekintve a saját dalát kelljen hallgatnia mondjuk Pély Barna előadásában. (Valahogy másképp történt meg – szerencse, hogy Kozsó nem ért rá), a nap végén jelentős megkönnyebbüléssel állapíthattuk meg: igaz, hogy néha csak egy hajszálon múlott, de az összes fellépőnek sikerült megmaradnia a keskeny mezsgye megfelelő oldalán (egyetlen apró kivétellel, de erről majd később).

Cipő Emléknap - Magna Cum Laude: "Cipőre emlékezünk, akinek nem volt párja" 
Cipő Emlékkoncert - Tóth Zoltán: Ég Veled most

Ahogy egymás után mennek el a legnagyobbak (tudom, minden relatív, de szeretném látni azt a kortárs, fiatal előadót, aki 30-40 éven át a csúcson lesz, és utána még legalább további 30-40 évig énekelni fogják a dalait), lassan megtanuljuk a műfaj szabályait: az emlékkoncert nem az önmegvalósításról szól. Ide nem azért jön az ember, hogy megtudja, mit képes kihozni az utókor a jobblétre szenderült sztár zenei hagyatékából, hanem hogy találkozzon a saját emlékeivel. Cipőtől (ugyanúgy, ahogyan Cseh Tamástól) mindenki őriz valamit, még az is, akinek amíg az énekes élt, fel sem tűnt, hogy létezik: régi nyarakat, egy elveszett vagy megtalált szerelmet, egy visszakapott nemzeti ünnepet, egy arcot, amelyre akkor is jó néha visszagondolni, ha nagyon fáj.

Aki tett néhány kört a tömegben – elöl, a nagyszínpadnál, ahol nagyon sűrűn és sokan álltak, vagy hátul, ahol inkább üldögélős, piknikezős volt a feeling –, esetleg csak körbenézett ott, ahol lehorgonyzott, rengeteg elmélázva, énekelve, könnyezve (illetve az előbbiek tetszőleges kombinációit futtatva) emlékező embert láthatott. Emlékkoncert volt ez a javából.

A Népszabadság teljes cikkért klikk IDE.

Nyomj lent egy lájkot, ha kedveled a Republic dalait.

Cipő emlékkoncert - Sziget 2013: Keresztes Ildikó az Omega tagjaival lépett fel

Egykori együttese, a Republic, zenészkollégái, barátai, tisztelői lépnek fel a márciusban elhunyt dalszerző, énekes, Bódi László Cipő emlékére rendezett hétfő esti koncerten a Sziget fesztivál mínusz 1. napján.

A nagyszínpad előtti tér megtelt a közönséggel.

Olvass tovább: Bódi László emlékkoncert: "Cipő most ott fent büszke lehet magára"

Jöjjön Léna Keresztes Ildikó előadásában és az Omega tagjainak kíséretében.

Nyomj egy lájkot, ha szereted az Omega dalait.
 
  • Cipő Emlékkoncert: Charlie izgalmasan adta elő az Engedj közelebb dalt
  • Sziget 2013: Minden dal Cipőért szólt
  • Cipő Emlékkoncert - Bikini és Sipos Péter: Madárjós vakáción
  • Cipő emlékkoncert: Halász Judit kedves dallal emlékezett
  • Cipő emlékkoncert: Koncz Zsuzsa megható dallal emlékezett
  • Megható felvétel! Bródy János A csend beszél tovább dallal búcsúzott
  • Könnyek a Sziget 2013 nyitónapján - Bródy János: "Nekem ez egy nagyon szomorú veszteség"
  • Cipő Emlékkoncert - Így szólt a Hooliganstől a Neked könnyű lehet
  • Cipő Emléknap - Magna Cum Laude: "Cipőre emlékezünk, akinek nem volt párja"
  • Cipő Emlékkoncert: A 67-es úton dallal zárult a tisztelgés
  • Cipő Emlékkoncert - Tóth Zoltán: Ég Veled most
  • Újabb videó! Megható beszéd: "Cipő téged mindenki tudott szeretni valamiért"
  • Bódi László emlékkoncert: "Cipő most ott fent büszke lehet magára"
  • Újabb videó a Cipő Emléknapról - Gyere közelebb, menekülj el
  • Megkönnyeztük! Megható felvétel a Cipő Emléknapról!
  • Nehéz könnyek nélkül nézni! Cipő és a Varázsolj a szívemmel klipje
  • Nehéz könnyek nélkül nézni! Cipő és az Engedj közelebb klipje
  • Bódi László Emlékkoncert: elhangzott Cipő utolsó kiadatlan száma
  • Csodálatos előadás! Cipő Emlékkoncert: Mahó Andi - Varázsolj a szívemmel
  • Cipő Emlékkoncert: Keresztes Ildikó: Erdő közepén járok
  • Cipő Emlékkoncert: Első Emelet - Repül a bálna
  • Megható duett! Sarah Brightman & Andrea Bocelli - Time to Say Goodbye
  • Megható vélemények Cipőről - összeállítás az Bódi László Emlékkoncertről
  • Cipő Emlékkoncert: Gerendás Péter - Ha mégegyszer láthatnám
  • Cipő Emlékkoncert: Fenyő Miklós - Ha itt lennél velem
  • Cipő Emlékkoncert: United - Távolban egy fehér vitorla
  • Cipő emlékkoncert - Sziget 2013: Halász Judit is fellépett

    Egykori együttese, a Republic, zenészkollégái, barátai, tisztelői lépnek fel a márciusban elhunyt dalszerző, énekes, Bódi László Cipő emlékére rendezett hétfő esti koncerten a Sziget fesztivál mínusz 1. napján.

    A nagyszínpad előtti tér megtelt a közönséggel.

    Olvass tovább: Bódi László emlékkoncert: "Cipő most ott fent büszke lehet magára"

    Csatlakozz, ha kedveled Halász Judit dalait.

  • Cipő emlékkoncert - Sziget 2013: Koncz Zsuzsa: Ég és föld között

    Egykori együttese, a Republic, zenészkollégái, barátai, tisztelői lépnek fel a márciusban elhunyt dalszerző, énekes, Bódi László Cipő emlékére rendezett hétfő esti koncerten a Sziget fesztivál mínusz 1. napján.

    A nagyszínpad előtti tér megtelt a közönséggel.

    Olvass tovább: Bódi László emlékkoncert: "Cipő most ott fent büszke lehet magára"

    Csatlakozz, ha kedveled Koncz Zsuzsa dalait.
    Koncz Zsuzsa az Ég és föld között dalt adta elő.

    Nyomj lent egy lájkot, ha kedveled a Republic dalait.

  • Cipő Emlékkoncert: Charlie izgalmasan adta elő az Engedj közelebb dalt
  • Sziget 2013: Minden dal Cipőért szólt
  • Cipő Emlékkoncert - Bikini és Sipos Péter: Madárjós vakáción
  • Cipő emlékkoncert: Halász Judit kedves dallal emlékezett
  • Cipő emlékkoncert: Koncz Zsuzsa megható dallal emlékezett
  • Megható felvétel! Bródy János A csend beszél tovább dallal búcsúzott
  • Könnyek a Sziget 2013 nyitónapján - Bródy János: "Nekem ez egy nagyon szomorú veszteség"
  • Cipő Emlékkoncert - Így szólt a Hooliganstől a Neked könnyű lehet
  • Cipő Emléknap - Magna Cum Laude: "Cipőre emlékezünk, akinek nem volt párja"
  • Cipő Emlékkoncert: A 67-es úton dallal zárult a tisztelgés
  • Cipő Emlékkoncert - Tóth Zoltán: Ég Veled most
  • Újabb videó! Megható beszéd: "Cipő téged mindenki tudott szeretni valamiért"
  • Bódi László emlékkoncert: "Cipő most ott fent büszke lehet magára"
  • Újabb videó a Cipő Emléknapról - Gyere közelebb, menekülj el
  • Megkönnyeztük! Megható felvétel a Cipő Emléknapról!
  • Nehéz könnyek nélkül nézni! Cipő és a Varázsolj a szívemmel klipje
  • Nehéz könnyek nélkül nézni! Cipő és az Engedj közelebb klipje
  • Bódi László Emlékkoncert: elhangzott Cipő utolsó kiadatlan száma
  • Csodálatos előadás! Cipő Emlékkoncert: Mahó Andi - Varázsolj a szívemmel
  • Cipő Emlékkoncert: Keresztes Ildikó: Erdő közepén járok
  • Cipő Emlékkoncert: Első Emelet - Repül a bálna
  • Megható duett! Sarah Brightman & Andrea Bocelli - Time to Say Goodbye
  • Megható vélemények Cipőről - összeállítás az Bódi László Emlékkoncertről
  • Cipő Emlékkoncert: Gerendás Péter - Ha mégegyszer láthatnám
  • Cipő Emlékkoncert: Fenyő Miklós - Ha itt lennél velem
  • Cipő Emlékkoncert: United - Távolban egy fehér vitorla
  • Megható felvétel a Cipő Emléknapról!

    Egykori együttese, a Republic, zenészkollégái, barátai, tisztelői léptek fel a márciusban elhunyt dalszerző, énekes, Bódi László Cipő emlékére rendezett hétfő esti koncerten a Sziget fesztivál mínusz 1. napján. A nagyszínpad előtti tér megtelt a közönséggel.

    Legelőször a homokmégyi általános iskola első osztályos diákjai léptek színpadra nem sokkal este 7 óra után.

    A homokmégyi iskolások Ezt a Földet választották.

    Nyomj lent egy lájkot, ha kedveled a Republic dalait.

    Olvass tovább:
     Bódi László emlékkoncert: "Cipő most ott fent büszke lehet magára"

    Lájk lent, ha te is megkönnyezted a videót.

  • Cipő Emlékkoncert: Charlie izgalmasan adta elő az Engedj közelebb dalt
  • Sziget 2013: Minden dal Cipőért szólt
  • Cipő Emlékkoncert - Bikini és Sipos Péter: Madárjós vakáción
  • Cipő emlékkoncert: Halász Judit kedves dallal emlékezett
  • Cipő emlékkoncert: Koncz Zsuzsa megható dallal emlékezett
  • Megható felvétel! Bródy János A csend beszél tovább dallal búcsúzott
  • Könnyek a Sziget 2013 nyitónapján - Bródy János: "Nekem ez egy nagyon szomorú veszteség"
  • Cipő Emlékkoncert - Így szólt a Hooliganstől a Neked könnyű lehet
  • Cipő Emléknap - Magna Cum Laude: "Cipőre emlékezünk, akinek nem volt párja"
  • Cipő Emlékkoncert: A 67-es úton dallal zárult a tisztelgés
  • Cipő Emlékkoncert - Tóth Zoltán: Ég Veled most
  • Újabb videó! Megható beszéd: "Cipő téged mindenki tudott szeretni valamiért"
  • Bódi László emlékkoncert: "Cipő most ott fent büszke lehet magára"
  • Újabb videó a Cipő Emléknapról - Gyere közelebb, menekülj el
  • Megkönnyeztük! Megható felvétel a Cipő Emléknapról!
  • Nehéz könnyek nélkül nézni! Cipő és a Varázsolj a szívemmel klipje
  • Nehéz könnyek nélkül nézni! Cipő és az Engedj közelebb klipje
  • Bódi László Emlékkoncert: elhangzott Cipő utolsó kiadatlan száma
  • Csodálatos előadás! Cipő Emlékkoncert: Mahó Andi - Varázsolj a szívemmel
  • Cipő Emlékkoncert: Keresztes Ildikó: Erdő közepén járok
  • Cipő Emlékkoncert: Első Emelet - Repül a bálna
  • Megható duett! Sarah Brightman & Andrea Bocelli - Time to Say Goodbye
  • Megható vélemények Cipőről - összeállítás az Bódi László Emlékkoncertről
  • Cipő Emlékkoncert: Gerendás Péter - Ha mégegyszer láthatnám
  • Cipő Emlékkoncert: Fenyő Miklós - Ha itt lennél velem
  • Cipő Emlékkoncert: United - Távolban egy fehér vitorla

  • 2013. augusztus 3., szombat

    Cipő Emléknap: Önállóan lép fel Halász Judit és Koncz Zsuzsa

    Az idén márciusban elhunyt sikeres és népszerű dalszerző-énekes, Cipő - Bódi László - emlékét idézi fel egy nagyszabású koncerten együttese, a Republic és a magyar könnyűzene élvonala hétfőn 19 órától a nagyszínpadon, a Sziget fesztivál mínusz egyedik napján.

    "Sok fellépő maga jelentkezett, hogy szeretne előadni egy dalt az emlékkoncerten, és többen eleve jelezték, melyik számot akarják eljátszani. A fellépők nagy része jól ismerte Cipőt, néhányan dolgoztak is vele vagy a Republickal, mindenki szabad kezet kapott, melyik dalunkat választja ki" - mondta Boros Csaba.

    Republic kiadványok
    REPUBLIC - Fényes Utakon CD
    REPUBLIC - Mohikán CD
    REPUBLIC - 20 Éves Ünnepi Koncert DVD
    REPUBLIC - 1 Magyarország, 1 Menyország CD
    REPUBLIC - Haho Öcsi CD
    REPUBLIC - Köztársaság CD
    REPUBLIC - Zászlók A Szélben CD
    REPUBLIC - Hoppá-Hoppá CD
    REPUBLIC - Én Vagyok A Világ CD
    REPUBLIC - Szerelmes Dalok/Az Évtízed Dalai CD
    REPUBLIC - Miért Maga Bohóc? CD
    REPUBLIC - Üzenet/Boldogság:hu /2cd/ CD
    REPUBLIC - Törmelék CD
    REPUBLIC - Kenyér Vagy Igazság CD
    REPUBLIC - Tiszta Udvar Rendes Ház CD
    REPUBLIC - Disco CD
    REPUBLIC - Győri Kex /cd+dvd/ CD
    REPUBLIC - Indul A Mandula!!! CD
    REPUBLIC - Só És Cukor CD
    REPUBLIC - Levélváltás /Cseh Tamással/ CD
    REPUBLIC - Aki Hallja,Adja Át CD
    REPUBLIC - Tüzet Viszek CD
    REPUBLIC - Igen CD
    REPUBLIC - Mennyi Még Béla CD
    REPUBLIC - A Reklám Után CD
    REPUBLIC - Klasszikusok CD
    REPUBLIC - Közérzeti Dalok/Az Évtízed Dalai CD

    A koncerten a Republic nagyon sokat lesz színpadon, egyrészt egyedül, másrészt a magyar könnyűzene ismert szereplőivel közösen, a Compact Discóval, Charlie-val, Keresztes Ildikóval, Fenyő Miklóssal, az Omegával, Bródy Jánossal, Müller Péter Sziámival, Nagy Feróval, Tolcsvay Lászlóval, ByeAlex-szel, Mahó Andreával, Balázsovits Edittel. Együtt adják elő a népszerű Republic-slágereket, valamint a kevésbé ismert dalokat.

    Önálló produkcióval lép fel Halász Judit, Koncz Zsuzsa, a Pál Utcai Fiúk, a United, a Bikini, a Hooligans, a Magna Cum Laude, az Első Emelet, Gerendás Péter és Jávori Fegya vagy a Nemadomfel.

    Az elhangzó Republic-számok, Cipő-szerzemények között lesz a Ha itt lennél velem, A madárjós vakáción, a Neked könnyű lehet, a Kék és narancssárga vagy a Repül a bálna is.

    Jegyek ITT az Emléknapra.

    Bódi László Cipő, a Republic alapítója idén márciusban 47 éves korában hunyt el szívbetegségben. Az öttagú Republic 1991-ben alakult, azóta 37 lemezt adott ki és számos szakmai elismerést kapott. Cipő zenét írt mások mellett Koncz Zsuzsának és Halász Juditnak is; idén posztumusz Artisjus-díjat és Fonogram-díjat kapott.

    Nyomj lent egy lájkot, ha kedveled a Republic dalait.

    Cipő Emléknap: Tóth Zoltán is ott lesz - jegyek itt

    Az idén márciusban elhunyt sikeres és népszerű dalszerző-énekes, Cipő - Bódi László - emlékét idézi fel egy nagyszabású koncerten együttese, a Republic és a magyar könnyűzene élvonala hétfőn 19 órától a nagyszínpadon, a Sziget fesztivál mínusz egyedik napján.

    "El fogunk játszani néhány dalt új énekesünkkel, Sipos F. Tamással, Tóth Zoli, a Cipő halála után a Republictól 23 év után elbúcsúzott gitáros pedig egyedül fog előadni egy számot, velünk nem lesz színpadon. Mi, akik maradtunk, egy ideje Republic 67 néven lépünk fel. Elővettük azokat az alsó fekvéses, mélyebb csengésű dalokat, amelyek jól állnak Sipos F. Tomi hangjának, ezek közé tartozik a Ég és föld között vagy a Gyere közelebb, menekülj el. Ezeket ő egyedül énekli, a korai, kiabálós dalokat pedig ketten együtt adjuk elő, ilyen a Neked könnyű lehet, a Repül a bálna, a Jó reggelt kívánok" - fejtette ki a zenekarvezető.Hozzátette: a Republic közönségének nagyon nagy hányada megmaradt mellettük, ők meg igyekeznek a fellépésekbe belecsempészni Cipő lelkét és szellemiségét.

    Jegyek ITT az Emléknapra.

    Bódi László Cipő, a Republic alapítója idén márciusban 47 éves korában hunyt el szívbetegségben. Az öttagú Republic 1991-ben alakult, azóta 37 lemezt adott ki és számos szakmai elismerést kapott. Cipő zenét írt mások mellett Koncz Zsuzsának és Halász Juditnak is; idén posztumusz Artisjus-díjat és Fonogram-díjat kapott.

    Republic kiadványok
    REPUBLIC - Fényes Utakon CD
    REPUBLIC - Mohikán CD
    REPUBLIC - 20 Éves Ünnepi Koncert DVD
    REPUBLIC - 1 Magyarország, 1 Menyország CD
    REPUBLIC - Haho Öcsi CD
    REPUBLIC - Köztársaság CD
    REPUBLIC - Zászlók A Szélben CD
    REPUBLIC - Hoppá-Hoppá CD
    REPUBLIC - Én Vagyok A Világ CD
    REPUBLIC - Szerelmes Dalok/Az Évtízed Dalai CD
    REPUBLIC - Miért Maga Bohóc? CD
    REPUBLIC - Üzenet/Boldogság:hu /2cd/ CD
    REPUBLIC - Törmelék CD
    REPUBLIC - Kenyér Vagy Igazság CD
    REPUBLIC - Tiszta Udvar Rendes Ház CD
    REPUBLIC - Disco CD
    REPUBLIC - Győri Kex /cd+dvd/ CD
    REPUBLIC - Indul A Mandula!!! CD
    REPUBLIC - Só És Cukor CD
    REPUBLIC - Levélváltás /Cseh Tamással/ CD
    REPUBLIC - Aki Hallja,Adja Át CD
    REPUBLIC - Tüzet Viszek CD
    REPUBLIC - Igen CD
    REPUBLIC - Mennyi Még Béla CD
    REPUBLIC - A Reklám Után CD
    REPUBLIC - Klasszikusok CD
    REPUBLIC - Közérzeti Dalok/Az Évtízed Dalai CD

    Nyomj lent egy lájkot, ha kedveled a Republic dalait.

    Cipő Emléknap: A Compact Disco a Megyek a sorban dalt adja elő

    Az idén márciusban elhunyt sikeres és népszerű dalszerző-énekes, Cipő - Bódi László - emlékét idézi fel egy nagyszabású koncerten együttese, a Republic és a magyar könnyűzene élvonala hétfőn 19 órától a nagyszínpadon, a Sziget fesztivál mínusz egyedik napján.

    Az emlékkoncerten színpadra lép a Compact Disco is, amely a Megyek a sorban című Republic-dalt Cipő zenekarával együtt fogja előadni. "Tiszteljük Cipő munkásságát, a magyar könnyűzene történetének meghatározó szereplője volt. Számunkra nem jelent gondot, hogy más műfajt képviselünk, mint a Republic, az elmúlt években készítettünk feldolgozásokat az LGT vagy Ákos dalaira is. Begi választotta ki ezt a korai dalt, ő gyerekként hatalmas Republic-rajongó volt" - mesélte Walkó Csaba, a Compact Disco énekese az MTI-nek.

    Az elektronikus zenét játszó, az Eurovíziós Dalfesztiválon tavaly Magyarország képviseletében szerepelt formáció másik tagja, Lotfi Begi (groove-ok, extra zenei sávok, effektek) felidézte, hogy 8 éves volt, amikor a Republic első albuma, az Indul a mandula megjelent, és azt követően éveken át fanatikusan követte a zenekart a koncertekre.

    Republic kiadványok
    REPUBLIC - Fényes Utakon CD
    REPUBLIC - Mohikán CD
    REPUBLIC - 20 Éves Ünnepi Koncert DVD
    REPUBLIC - 1 Magyarország, 1 Menyország CD
    REPUBLIC - Haho Öcsi CD
    REPUBLIC - Köztársaság CD
    REPUBLIC - Zászlók A Szélben CD
    REPUBLIC - Hoppá-Hoppá CD
    REPUBLIC - Én Vagyok A Világ CD
    REPUBLIC - Szerelmes Dalok/Az Évtízed Dalai CD
    REPUBLIC - Miért Maga Bohóc? CD
    REPUBLIC - Üzenet/Boldogság:hu /2cd/ CD
    REPUBLIC - Törmelék CD
    REPUBLIC - Kenyér Vagy Igazság CD
    REPUBLIC - Tiszta Udvar Rendes Ház CD
    REPUBLIC - Disco CD
    REPUBLIC - Győri Kex /cd+dvd/ CD
    REPUBLIC - Indul A Mandula!!! CD
    REPUBLIC - Só És Cukor CD
    REPUBLIC - Levélváltás /Cseh Tamással/ CD
    REPUBLIC - Aki Hallja,Adja Át CD
    REPUBLIC - Tüzet Viszek CD
    REPUBLIC - Igen CD
    REPUBLIC - Mennyi Még Béla CD
    REPUBLIC - A Reklám Után CD
    REPUBLIC - Klasszikusok CD
    REPUBLIC - Közérzeti Dalok/Az Évtízed Dalai CD

    "Cipőnek két arca volt. A színpadon igazi frontembert láttunk, aki nagy hatással van a közönségre, óriási energiákat tud megmozgatni. Ez a Republic-lemezeken is érződött, dalai sokáig fenn fognak maradni. A koncertek előtt és után ugyanakkor csendes, visszahúzódó személyiség volt. Utóbbit személyesen megtapasztalhattam, amikor 19 éves koromban a gödöllői rádióban dolgoztam és interjút készítettem vele" - fejtette ki Lotfi Begi.

    A harmadik stúdióalbumát októberben megjelentető Compact Disco a Cipő-emlékkoncert után két nappal, augusztus 7-én szerdán önállóan is fellép a Sziget fesztiválon a magyar zenei színpadon, augusztus 22-én pedig nagyszabású koncerttel ünnepli ötödik születésnapját a Budapest Parkban.

    Jegyek ITT az Emléknapra.

    Bódi László Cipő, a Republic alapítója idén márciusban 47 éves korában hunyt el szívbetegségben. Az öttagú Republic 1991-ben alakult, azóta 37 lemezt adott ki és számos szakmai elismerést kapott. Cipő zenét írt mások mellett Koncz Zsuzsának és Halász Juditnak is; idén posztumusz Artisjus-díjat és Fonogram-díjat kapott.

    Nyomj lent egy lájkot, ha kedveled a Republic dalait.

    Cipő Emléknap: Az Omega tagjai nem Republic dalt adnak elő

    Az idén márciusban elhunyt sikeres és népszerű dalszerző-énekes, Cipő - Bódi László - emlékét idézi fel egy nagyszabású koncerten együttese, a Republic és a magyar könnyűzene élvonala hétfőn 19 órától a nagyszínpadon, a Sziget fesztivál mínusz egyedik napján.

    Az Omega együttes "kakukktojásként" nem Republic-számmal, hanem egyik saját ismert slágere, a Léna előadásával tiszteleg Cipő emléke előtt a mínusz egyedik napi koncerten. A Republic-tagok mellett az Omegát hárman fogják képviselni: Benkő László billentyűs, Molnár György gitáros és Debreczeni Ferenc dobos, és Keresztes Ildikó énekel velük.

    Republic kiadványok
    REPUBLIC - Fényes Utakon CD
    REPUBLIC - Mohikán CD
    REPUBLIC - 20 Éves Ünnepi Koncert DVD
    REPUBLIC - 1 Magyarország, 1 Menyország CD
    REPUBLIC - Haho Öcsi CD
    REPUBLIC - Köztársaság CD
    REPUBLIC - Zászlók A Szélben CD
    REPUBLIC - Hoppá-Hoppá CD
    REPUBLIC - Én Vagyok A Világ CD
    REPUBLIC - Szerelmes Dalok/Az Évtízed Dalai CD
    REPUBLIC - Miért Maga Bohóc? CD
    REPUBLIC - Üzenet/Boldogság:hu /2cd/ CD
    REPUBLIC - Törmelék CD
    REPUBLIC - Kenyér Vagy Igazság CD
    REPUBLIC - Tiszta Udvar Rendes Ház CD
    REPUBLIC - Disco CD
    REPUBLIC - Győri Kex /cd+dvd/ CD
    REPUBLIC - Indul A Mandula!!! CD
    REPUBLIC - Só És Cukor CD
    REPUBLIC - Levélváltás /Cseh Tamással/ CD
    REPUBLIC - Aki Hallja,Adja Át CD
    REPUBLIC - Tüzet Viszek CD
    REPUBLIC - Igen CD
    REPUBLIC - Mennyi Még Béla CD
    REPUBLIC - A Reklám Után CD
    REPUBLIC - Klasszikusok CD
    REPUBLIC - Közérzeti Dalok/Az Évtízed Dalai CD

    "Éppen egy évvel ezelőtt a Tusványosi fesztiválon a Republic és az Omega is fellépett, és a Republic akkor eljátszotta a Lénát, amibe beszálltam. Innen jött az ötlet, hogy most is ezt adjuk elő közösen" - mondta Benkő László az MTI-nek.

    Szólt arról, hogy gondolkodtak közös dalok elkészítésén, mert bár a két zenekar világa távol esik egymástól, éppen ez jelenti az izgalmat egy együttműködésben. "Sajnos, ez a munka Cipővel már soha nem valósulhat meg".

    Benkő László beszámolt arról, hogy az Omega idei moszkvai fellépésének nagy sikere nyomán várhatóan ősszel és jövőre ismét koncertezni fognak az orosz fővárosban, és az elképzelhető helyszínek között a Vörös tér is szerepel.

    Jegyek ITT az EMléknapra.